A menet közeleg, a béke távozóban

Dr. Dávid Ferenc       2022. március 7. 20:30 2022. márc. 7. 20:30

2021. október 17. Egész Európának üzen majd az október 23-i Békemenet Fricz Tamás szerint. Az eseményt szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) kurátora a Kossuth rádió vasárnapi reggeli műsorában úgy fogalmazott: a jövő szombati esemény fő mondanivalója, hogy sokan állnak a nemzeti önállóságot védő magyar kormány mögött. A kurátor meglátása szerint a legelső alkalom óta leginkább most van szükség egy újabb Békemenetre. Szerinte a globalista-liberális erők és pénzügyi körök az Orbán Viktor vezette kormány megbuktatásával olyan életformát vezetnének be, amelyet a magyar emberek elutasítanak. Fricz Tamás hozzátette: céljuk megvédeni a hagyományos életformát, a nemzeti önállóságot, a kereszténységet és a családpolitikát, ellenállva a „globális elit nyomásának”. (index.hu)

A fenti, alig öt hónapos nyilatkozat azt a kérdést ébresztette bennem, hogy a közelgő – március 15-i – Békemenetnek mi lesz a célja, mi ellen fog tiltakozni a népes gyülekezet és mi lesz a központilag megfogalmazott jelszó?! Nem irigylem a Rogán-féle minisztérium munkatársait, hiszen nagyon nehéz lesz hiteles iránymutatást adni a mindig szolgálatkész CÖF-ös brigádnak és a híveknek.

2012. tavaszán megtudtuk Orbántól és a Békemenet transzparenséről (micsoda véletlen egybeesés), hogy „Nem leszünk gyarmat!”. Tíz év távlatában kijelenthető, hogy jól választottak jelszót, ugyanis az akkori szlogen kis módosítással napjainkban is alkalmazható: „Nem leszünk orosz gyarmat!”. Emlékeztetőül: 1849. augusztus 13-án Fjodor Vasziljevics Rüdiger cári lovassági tábornok előtt tette le a fegyvert a magyar honvédsereg a Világos melletti szőlősi síkon. Vélelmezem, hogy a Békemenet szónokai nem fognak elfeledkezni a 173 évvel ezelőtti orosz intervencióról.

Szóba jöhet a „Békemenet Ukrajnáért” vagy a „Szabadságot Ukrajnának!”  vezérmondat is. Ez a deklaráció véget vethetne a kettős beszédnek, feltéve, ha a felvonuló Bayerék, Bencsikék, Stefkáék stb. végre megértenék, hogy nem Ukrajna követett el katonai agressziót, hanem Oroszország támadta meg észak-keleti szomszédunkat. Egy hét van nemzeti ünnepünkig, ennyi idő alatt gyakorlott köpönyegforgatóknak nem lehet gond az átállás. A „nemzeti önállóság”, a „hagyományos életforma” és a „családpolitika” védelme most ne kerüljön a transzparensre, hiszen a megszálló orosz sereg pont ezeket az értékeket semmisíti meg. 

Időszerű lehetne a „Mentsük meg a forintot!” jelszó is, de ezzel meg az a baj, hogy 1.) a forint menthetetlen és 2.)  Matolcsy szerint pedig  „az euró csapda”. Azt viszont még én is kockázatosnak tartanám, ha valaki előállna a „Forint helyett rubelt!” felirattal.

Jobb híján javaslom Orosz István Kossuth-díjas grafikus ma is aktuális és közismert plakátmondatát:„Tovarisi konyec!”  Értse mindenki úgy, ahogy akarja!