Ajándék ez a nap: dől a pénz a nyugdíjasokhoz!
Két nagy adóssága volt a kormánynak, de ezt nem a mostani okozta: be kellett bizonyítani, hogy vége van a korábbi Gyurcsány–Bajnai-korszaknak. Vissza kellett adni legalább egyhavi bért és egyhavi nyugdíjat – mondta Orbán Viktor. Csaknem 20 százalékos minimálbér-emelést szeretnének elérni, de ehhez segítségre van szükség a kormány részéről. Mint fogalmazott: „ha rosszul emelünk minimálbért, akkor abból munkanélküliség lesz”. Esetleg a 3. és a 4. heti nyugdíjat is megpróbáljuk jövőre visszaadni a nyugdíjasoknak, hogy úgy állhassunk a választók elé, hogy a Gyurcsány–Bajnai-korszakot végleg meghaladtuk – tette hozzá a kormányfő.
Nem hallgattam meg a miniszterelnök péntek reggeli igehirdetését (átaludtam), így fontos bejelentéseiről csak másodkézből értesültem. A minimálbérről nem szólok hosszan, hiszen Orbán parancsára a Varga-Parragh kettős már megállapodott a mértékében (200 ezer forint/hó/fő). A munkaadói szövetségek és a szakszervezetek ugyan kérhetnek kompenzációt, de az úgyis csak annyi lesz, amennyit a kormány (pontosabban a kormányfő) jónak lát. Ebből következően. a bértárgyalásoknak nincs valódi tétje, hiszen a legkisebb bértarifa összegét és az ellentételezés nagyságát a végrehajtó hatalom dönti el. A szociális partnerek (a munkaadók és a munkavállalók képviselői) tehát tovább asszisztálhatnak a kormányzati cél teljesüléséhez, és ha nevüket adják a hamarosan aláírásra kerülő paktumhoz, akkor akár miniszterelnöki dicséretben is részesülhetnek. Egyébként nem történt semmi meglepetés, mivel Parragh László bérszakértőként való fellépése óta tudjuk, hogy nem a szakszervezetek és a vállalkozók az alkufolyamat főszereplői, hanem az Orbán-Parragh-Varga trojka. Ennyit a társadalmi párbeszédről és a makroszintű érdekegyeztetésről.
A 13. havi normatív juttatásra (szándékosan nem nevezem nyugdíjnak, mivel nincs járulék és szolgálati idő alapja) vonatkozó miniszterelnöki bejelentés viszont arról tanúskodik, hogy Orbán látta és megértette: az előválasztáson igen aktív nyugdíjas társadalom veszélyes lehet a parlamenti választásokon. Az időskorúak az elmúlt évek legnagyobb vesztesei és vélhetően sok elkeseredett nyugdíjas fog voksolni jövő tavasszal. De nem mindegy, hogy kire. Orbán és csapata szisztematikusan kitakarította/kitakarítja az államháztartás alrendszereit, és érezve a veszélyt. most már csak egy cél vezérli őket, a 2022-es győzelem. És ezért képesek feláldozni a költségvetési egyensúlyt, és nem érdekli őket hazánk súlyos eladósodottsága sem.
Egyszerűbben: nyílt szavazatvásárlás folyik, amelynek árát a teljes magyar társadalom fogja megfizetni. Orbán gátlástalan hazardőr: ha nyernek, visszaszivattyúzza a kiadott pénzt, ha az ellenzék kerül hatalomra, akkor szinte lehetetlen államháztartási helyzetet örököl. De matekozzunk is egy kicsit: az idei egy heti kifizetés 77 milliárd forintba került, normál esetben tehát a 2022-es kétheti összeg – emeléssel is kalkulálva – 160 milliárd forint körül lehet. Nos, ezt duplázta meg péntek reggel a miniszterelnök, így 320 milliárd forintos nagyságrend terhelheti a 2022-es állami költségvetést, amelyben „természetesen” nincs beállítva a plusz 160 milliárd forint. Nagyvonalú miniszterelnökünk tiszteli és becsüli a nyugdíjasokat, és rövid számolás után úgy találta, hogy a nyugdíjasok nyílt megvásárlása számára jó üzlet lehet. A Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatóját (Orbán Viktort) nem a teljesítmények érdeklik, hanem az, hogy jövő tavasszal kivehesse az osztalékot, ami az ő megközelítésében a választási győzelem. Semmi más nem számít, csak a hatalom megtartása.
A mai napon azt is megtudhattuk, hogy Orbán Ráhel és a „nemzet veje” (Tiborcz István) gyermekeikkel együtt hosszabb időszakra elhagyta az országot, és ideiglenesen Marbellán állnak a saját lábukra. Ráhel asszony így szólt a spanyol néphez Instagram bejegyzésében: „Hello, Spanyolország! Hello új kihívás! Nagyon izgatottak vagyunk, mert a családunk új élmény elé néz és egy csodálatos helyen kezdhették a gyerekek a tanévet. Az elmúlt 15 évben volt szerencsém rengeteg tapasztalatot gyűjteni külföldön, most a gyermekeimen a sor. Új kultúrát, új nyelvet, új embereket ismerhetnek meg, és már most imádják az iskolát.”
Mielőtt felhördülnek, nézzék a költözés pozitív oldalát. Örüljünk, hogy a befolyásos família megkezdte Hispánia meghódítását, és vélhetően rövid időn belül ott is „királyi párként” fogják kezelni őket. Magyarország nem csak működik, hanem terjeszkedik is. Ha ügyesek a fiatalok, akkor ismertségben Puskás, Kocsis, Kubala és Czibor nyomdokaiba léphetnek, és egy idő múlva minden spanyol szent áhítattal emlegeti nevüket. Ehhez persze az szükséges, hogy ne a kakis pelenka eldobásával hívják fel magukra a figyelmet! Abban is hiszek, hogy a spanyol földön szerzett jövedelmükből támogatni fogják majd nyugdíjas nagyszüleiket és korosodó apukájukat.
Elégedetten nyugtázhatjuk, hogy – ha csak átmenetileg is, de – egy Orbánnal kevesebb van az országban. Kezdetnek nem rossz!
