Az élmény pusztítása – az érték pusztulása

Puzsér Róbert 2020. augusztus 15. 10:10 2020. aug. 15. 10:10

Amint az élménycivilizáció az értékek által reprezentált kultúra helyébe lép, a pillanat öntudatlansága a múlt eszmei és tárgyi világát törvényszerűen lerombolja.

Két évtizede a nyugati társadalmak polgárai elképedve szemlélték, hogy miként pusztítják el a tálibok Afganisztánban az óriás Buddha-szobrokat Allah nagyobb dicsőségére. Hasonló érzés lehetett nyugatról végignézni a kínai kulturális forradalmat, amikor a vörösgárdisták őszinte lelkesedéssel törölték el a régi Kína tárgyi jelképeit: templomokat, szobrokat és könyveket válogatás nélkül. Ugyanilyen lesújtó azt látni, amint az Egyesült Államokban filmek, szerzők és szobrok válnak a világjobbító népharag martalékává. A pusztítás őszinte, elementáris és megtisztító erejű – a tömeg dühödt, elkeseredett és megváltásra vár.

Az európaiak kényelmes otthonaikban kissé megborzonganak, és elmerengenek, milyen bizonytalan lett az őket körülvevő világ, s jobb híján azzal nyugtatják magukat, hogy legalább a vén kontinensen béke és nyugalom honol. Aztán megérkezik a civilizáció csúcsán álló pocakos, ötvenes osztrák turista – nyugodt, elégedett és magabiztos, fogyasztói kosara által kölcsönzött jelentőségének teljes tudatában van. Trevisóban nyaral, és úgy dönt, megnézi a Paolina Borghese mint győzedelmes Vénusz néven ismert szobrot, s ha már ott van, készíttet a feleségével pár vicces fotót, amint izzadt testével, zöld sportcipőjében a szoborra fekszik – este lesz mit osztogatni a Facebookon. Amint esetlenül feltápászkodik, letöri Vénusz nagylábujját – sunyin körbenéz, és lassú léptekkel elsomfordál a tetthelyről. Már rossz a lelkiismerete: elillant az önfeledtség, se híre, se hamva az infantilis őszinteségnek, a felvételen csak egy pocakos proli látszik, aki épp tönkretett valamit, amire kétszáz éve vigyáznak. Pedig nem akart ő bajt, csak egy vicces fotót.

A nyomorult osztrák turista azóta a fogyasztói debilitás és az öntudatlan vandalizmus jelképes alakjává vált, bizonyára meglincselik majd a közösségi oldalakon, ha neve nyilvánosságra kerül – de vajon tényleg más az, amit ő tett, mint az, amit a fogyasztóvá züllött tömeg a bolygó öt kontinensén turizmus címén az év háromszázhatvanöt napján előad? A nyugati civilizáció nap mint nap legázolja, elfogyasztja és elemészti a világ természeti és tárgyi értékeit. Kár az illúzióért: a fogyasztó bár ártalmatlanabb, emberi minőségét tekintve mégis alávalóbb, mint a zavaros fejű társadalmi igazságharcos. A világmegváltó hajlamú aktivisták legalább élnek valamiért, a többiek viszont egyebet sem tesznek, mint élet helyett fogyasztanak. Előbb a bolygó erőforrásait, aztán önmagukat, végül a reményt, hogy érdemes várni a holnapra, mert a mánál jobb lehet.