Csak a kormány bízik az orosz vakcinában

Németh Péter 2021. január 26. 09:31 2021. jan. 26. 09:31

„Nem nyilatkozom” – rögzítette azonnal a virológus, amikor megkerestem, noha az elmúlt időszakban nagyon is sokat szerepelt a nyilvánosságban. Közölte: olyan médiavihar közepére kerültek, amelyet – az intézetben dolgozókkal hozott közös döntés alapján – csak úgy tudnak kivédeni, ha a jövőben nem vállalnak média-szereplést. „Tegyék ezt azok, akiknek ez a feladatuk” – zárta le a rövidre sikeredett beszélgetésünket a szakember.

És ez az utolsó mondat, amely eligazított; a jobboldalról, a hivatásos kormányvédő emberektől érkeznek a támadások. Ma Magyarországon, még az ilyen, az egészségünket érintő kérdésekben is a politika dominál. Ha például Orbán Viktor lényegében felszólítja a szakhatóságot, hogy gyorsan döntsön, akkor pontosan tudjuk, hogy az intézetnek nincs már ideje, lépnie kell. És muszáj kihirdetnie, hogy a miniszterelnök által szorgalmazott vakcina – történetesen az orosz – használható. Márpedig, ha így van, azt tilos megkérdőjelezni, aki ilyet tesz, az minimum nem ért hozzá, de leginkább baloldali, liberális elhajló – a kormány tenyeréből evő sajtómunkások szerint. Ezek a sajtómunkások – látjuk – nem válogatnak a jelzőkben, illetve úgy válogatnak, hogy azok minél sértőbbek legyenek. Nem csoda, ha az eddig békében élő, munkájukat a tudományos kutatásnak szentelő professzorok is inkább visszavonulnak, hallgatnak.

Ha nem hallgatnának ugyanis, akkor arról kellene beszélniük, hogy egyetlen vakcinát sem lehet politikai alapon beengedni a magyar piacra. El kellene mondaniuk, hogy a járvány sokkal komolyabb dolog annál, mintsem, hogy politikusok kezébe adják a döntést. Hangsúlyozniuk kellene, hogy a miniszterelnök tartsa magát távol a tudományos életre tartozó döntésektől, a külügyminiszter ne vásárolgasson se védőeszközöket, se vakcinát, mert az csak gyanút ébreszt mindenkiben. Főleg, ha az adott oltással szemben vannak még fenntartások, a vásárlás inkább tűnik baljós pénzügyi tranzakciónak, mint valódi segítségnek.

„Nem szabad fanyalogni, amiért az oltóanyag Keletről származik” – fogalmazott a minap a kormány által favorizált szakember, feladva szakmai ethoszát, és a politika területére terelve a témát. Nem valószínű, hogy azok a független szakértők, akik most otthagyták az orosz vakcinára rábólintó intézetet (OGYÉI) fanyalgásból tették ezt. És nyilván nem fanyalgásból írta le maga az orosz gyártó cég, hogy bizony néhány dolgot még nem vizsgáltak a gyártmányukkal kapcsolatban, a daganatos betegekre való hatását nem mérték fel maradéktalanul. A gyártó (Gamaleja) alkalmazási útmutatása óvatosságra int többek közt a krónikus máj- és vesebetegségek, az endokrin betegségek (kifejezett pajzsmirigy-diszfunkció és dekompenzált szakaszban lévő cukorbetegség), a vérképzőrendszer súlyos betegségei, az epilepszia és a központi idegrendszer egyéb betegségei, az akut koszorúér-betegség és akut agyi vérkeringési, a szívizomgyulladás, a szívbelhártya- és szívburokgyulladás esetén való alkalmazásával kapcsolatban is.

A Gamaleja korábban – ugyancsak információ hiányára hivatkozva – arra figyelmeztetett, hogy az oltás kockázatos lehet autoimmun betegségek esetén, mert az immunrendszer stimulálása a betegség súlyosbodásához vezethet. Az intézet szerint különösen körültekintően kell kezelni azokat az autoimmun patológiás betegeket, akiknél hajlam mutatkozik a súlyos és életveszélyes állapot kialakulására.

Talán nem csoda, ha ilyen előzmények után a felelősséget érző, és nem feltétlenül a hatalmat kiszolgáló tudósok hátat fordítanak az olyan döntésnek, amely inkább szolgálja a politikusok érdekeit, mint az egészségünket. Persze nincs kétségem afelől, hogy ebből az ügyből sem lesz skandalum, a hivatalos szervek olyan fedőtörténettel állnak majd elő, amely vagy eltagadja a történteket, vagy azokat fogja hibáztatni – természetesen politikai minősítéssel –, akik most nem adták a nevüket az engedélyezett orosz vakcinához.

Az orosz vakcina azonban – akármekkora is a vele szembeni bizalmatlanság – már itt van, illetve itt lesz. Kásler Miklós pedig, ahelyett, hogy opponálná az elhamarkodott döntést – mondjuk, legalább fanyalogna –, inkább csontlegót játszik Mátyás királlyal, de az is megoldás lenne, ha egyszerűen lemondana. A minisztert azonban nem zavarja, hogy egyesek esetleg furcsa pénzügyi játékokba bonyolódnak, legfeljebb az orosz vakcinával kapcsolatban is kapnak majd egy megbízást a nagykövetek, hogy próbálják eladni a feleslegessé vált oltóanyagokat külföldön, ahogy ezt a lélegeztetőgépekkel is tették. A történtek után, ugyanis nagyon nehéz lesz elérni, hogy az emberek bízzanak a Keletről jövő vakcinában, vagy egyáltalán – a kormányban.