Egy miniszterelnöki mondatról
Ilyet az EU hivatalban lévő miniszterelnökei nem mondanak, talán még Orbán haverjai sem…
Orbán is olyan, hogy ha volna benne szemernyi lelkiismeret, minden megszólalása után – legkésőbb másnap – bocsánatot kérne…
Persze, kérhetne, de hiába tenné: akik minden szaván csüggnek, nem értenék, miért a bocsánatkérés, akik meg nem, már régen nem néznek el neki semmit.
Az ember nem is érti – elvégre mégiscsak Európában vagyunk, s a történelemből néhány ország mintha tanult volna valamit…
Mindenesetre sehol sem szokás már emberekről úgy beszélni, mintha tárgyak volnának.
Már az a póz is elképzelhetetlen máshol, ahogy Orbán beáll, illetve beül a minden heti igehirdetéséhez – hát még az innen-onnan „elkapott" szocreál pillanatképek: a családokról, a nyugdíjasokról gondoskodó atya, amint szerényen közli: egyedül Istené a dicsőség; a Brüsszellel és Sorossal, a Covidot behurcoló migránsokkal meg az LMBTQ-lobbival vívott mindennapos csatáktól fáradt, ám mégis csodálatosan mindig harcra kész nemzetvezető…
Szóval, a „közrádiós" fényképek is szépen megkomponáltak: azt az egyetlen embert láthatjuk-hallhatjuk, aki akár humorral is bírja a rengeteg munkát – nemzetének, a magyar embereknek folytonos csatába vezérlését.
Az a fáradtság, ugyanakkor eltökéltség látszik az arcán, amely más földi halandónak akár ezer évre is elegendő volna. Érthető hát, ha néha önkéntelenül is el kell magát engednie.
Így esett, hogy a legutóbbi, pénteki igehirdetésén váratlanul a felcsúti kocsma ittas látogatója szólalt meg – a migránsokkal kapcsolatban – könnyedén, a részeg falusi kocsis humorával:
"... ha ez jó nektek, akkor vigyétek őket”
Igen, falusi humor van ebben szövegben – így kell gondolnunk, különben náci mintájú beszédnek tarthatnánk.
A legutóbbi igehirdetés is tele volt a „közrádió kérdezőjének" és a „válaszolónak" hazugságaival. De a sok otromba hazugság között – igaz, nevetségesen önsajnáltató módon – mégiscsak sikerült valami igazat is mondani:
Nézze, Magyarországon olyan politikai kultúra van, hogyha rossz az idő, azért is a kormány, meg leginkább én vagyok felelős, tehát az egy mese, hogy a felelősséget bárkire át lehetne hárítani.
Így legyen...
