Ide nekem Orbán jövedelmét!

Orbán tehát ismét leadhatta könnyen felfogható, ám nehezen értelmezhető szövegeit. Bár, lássuk be, képes meghaladni önmagát, újabb és újabb váratlan kanyarokat tenni, miközben a populizmus csúcsait ostromolja. Most például arról számolt be – mintegy lezárandó a vírus harmadik hullámát –, hogy az bizony megviselt mindenkit, kiváltképp a bérből és fizetésből élőket, mint amilyen ő maga is. És miközben ezt hallom tőle, muszáj eltűnődnöm azon, hogy vajon ő maga is elhiszi-e azt, amit mond. Persze, ismerjük mindannyian a vagyonbevallását, tudjuk, hogy szerény, alig több mint egymilliócska havi jövedelemből tengeti életét, a sok-sok, segítségével hülyére gazdagodott barátja, kormánytársa, családtagja mellett, neki alig pár ezer forintot sikerül megtakarítania, mégis: valahogy nem teljesen az a kép él bennünk, hogy Orbán Viktor fizetéstől fizetésig, hónapról hónapra él. Hogy ő pont olyan, mint milliomnyi ember Magyarországon; dolgozik reggeltől estig, aztán hó végén nézegeti a fizetési szalagját, és azon tűnődik, hogyan fogja kihúzni a következő bér érkezéséig.

Tényleg fennakad az ember álla, lehetséges-e, hogy ilyen állítások hagyják el a magyar miniszterelnök száját, de még inkább azon, hogy a környezetének ezt kötelezően el kell hinnie. És a környezete alatt most az állami rádió alkalmazottait is értem, azokat az embereket, akik – hogy megkaphassák a bérüket – kénytelenek aggályok nélkül továbbítani az orbáni gondolatokat. Igen, ha nem így tennének, esélyük sem lenne a következő havi bérükre, de az is elképzelhetetlen, hogy a szakmájukban (?) el tudnának helyezkedni. Nekik, akik inkább csak egy megbízhatósági vizsgán kell átesniük, sokkal inkább, mint alkalmasságin, kötelező elengedni minden hihetetlen állítást – már ha képesek arra, hogy felfogják, amit hallanak. Ha nem így lenne, akkor biztos megpróbálkoznának legalább egy-egy gyenge kérdéssel, Akkor például, amikor a bérből és fizetésből élő vendégük arról szónokol, hogy már megint leszorította a járványt a földre, vagy arról, hogy első oltások tekintetében megelőztük az Egyesült Államokat és utolértük Nagy-Britanniát. De nincs kétkedő kérdés, nincs szó az áldozatokról, arról például, hogy beleegyeznének-e az emberek – főként azok, akik elvesztették hozzátartozójukat –, hogy ugyan alacsonyabb lenne az átoltottság, de a megfelelő kezelésnek, kórházi háttérnek, és az időben meghozott döntéseknek köszönhetően kevesebb lenne az áldozat is. Úgy, mint más országokban. Azokban ugyanis, valóban, még nem tartanak ott az oltottak számát illetően, mint mi, de nagyságrendekkel kevesebb pusztítást végzett a vírus.

És ez az állami, riporternek nevezett valaki, azt is szelíden közbevetné, amikor Orbán az idelátogató, szélsőjobboldali spanyol párt vezetőjét méltatja, mondván, tovább nőtt a bevándorlásellenesek tábora, hogy tényleg az ilyen figurák lesznek a jövőben a mi partnereink? És ugyanez az állami valaki, nagyon halkan akkor is megszólalna, amikor a miniszterelnök a leendő ellenfelét támadja, kijelentvén, hogy a főpolgármester mögött már szinte újjáalakult a Gyurcsány-kormány. Nem kéne többet tenni, mint csöndesen megkérdezni: Orbán úr, ez biztos, hogy így van?

Itt azonban nincs kérdés, se csöndes, se hangos. Két, bérből és fizetésből élő ember beszélget egymással. Illetve beszélgetésről szó nincs; az egyik teljes odaadással hallgatja a másikat. Mást nem is tehet. Talán még annyit, hogy egy picit vágyakozik: bár csak annyi jövedelme lenne neki is, mint Mészáros Lőrincnek. Akarom mondani: Orbán Viktornak.