Matolcsy sejk látomása

Dr. Dávid Ferenc       2021. április 20. 08:20 2021. ápr. 20. 08:20

Egy évvel ezelőtt országunk első számú gazdasági látnoka, Matolcsy György, „Szingapúr felé félúton” címmel jelentette meg írását a novekedes.hu portálon. A Magyar Nemzeti Bank elnöke 2020. április 20-án leszögezte, hogy „új jövőképre van szükségünk, amiben a nyugati fejlettség beérését már nem csupán nyugati, hanem ázsiai politikai, társadalmi és gazdasági megoldásokkal is segítjük” majd feltette a kérdést: „Miért is ne lehetne a legsikeresebb ázsiai kistigris, Szingapúr az új magyar jövőkép?” A kérdésre választ azóta sem kaptunk, de akkori írásában Matolcsy kijelölte az általa helyesnek vélt irányt: „a változtatás iránytűje legyen Szingapúr siker modellje, természetesen európai, sőt közép-európai sajátosságokkal”.

2020. április 26-án vettem a bátorságot és – „Szingapúri álom, osztrák valóság” címmel – itt a Hírklikken reagáltam Matolcsy jegyzetére. Tavalyi írásomat így fejeztem be: „Európában nem élnek tigrisek. Sem kicsik, sem nagyok. Én olyan európai modell megvalósulásában hiszek, amely gazdasági, történelmi és kulturális tradíciónkra építkezik. Természetesen egyes technikai elemeket és korszerű megoldásokat át lehet, és át kell venni Szingapúrtól. De mondja meg már nekem valaki, hogy mi a fenének keressük az üdvözítő megoldást tízezer kilométerre, mikor az itt van a szomszédban?!

Idén áprilisban sem maradtunk Matolcsy-látomás nélkül, hiszen 2021. április 19-i rövid dolgozatában (novekedes.hu), egy újabb vízióval állt elő legfőbb gazdasági jósunk, „Miért az Emirátusok?” címmel. Még fel sem ébredtünk a szingapúri álomból, még ki sem hevertük a koronavírus harmadik fázisát, a jövendölések magyar bajnoka ismét megosztotta velünk nagy ívű elképzeléseit. Írásából hosszan fogok idézni, mert szerintem a nagy gondolkodó minden szavát érdemes megjegyezni:

Kezdjük egy kérdéssel: „Miért ne ismerhetnénk és kísérelhetnénk meg átvenni a világ egyik legsikeresebb országa, az Egyesült Arab Emirátusok felzárkózásának titkait és módszereit?”

Majd sorjáznak a Matolcsy-féle következtetések: „Dubai uralkodója a siker igazi okát abban látja, hogy valódi változást tudott elérni a kormányzás minőségében. Nem a beszéd, hanem az igazi teljesítmény és kemény munka hoz változást. Erős a verseny az élet minden területén, ahol az állam világos, tiszta és átlátható környezetet teremt, tehát egyenlő versenyhelyzetet mindenkinek. Dubai uralkodója azt ajánlja, hogy minden vezető fejlődjön, alkosson, építsen és szolgáljon. Úgy látja, a legrosszabb dolog, amit egy vezető tehet, hogy rossz tanácsokat fogad el. A második legrosszabb, ha egyedül van. A vezetőnek erős vezetőket kell nevelnie és ilyenekkel kell magát körül vennie, miközben a kellemetlen igazságokat is meghallgatja.”  Gyorsan megjegyzem, ilyen szép mondatokat Magyarország mai vezetője is tud mondani, de úgy rémlik, hogy erre a szellemi teljesítményre már egy Kádár korszakbeli üzemi párttitkár is képes volt. De még nincs vége az élvezetnek:

Az Emirátusok és Dubai példája bizonyítja, hogy a lehetetlen nem létezik. Az Emirátusok vezetői komolyan veszik Dubai uralkodójának üzenetét, hogy az elmúlt 50 év csak a kezdet volt. A Mars-2117 vállalkozás azt tűzi ki célul, hogy 100 év múlva lakható és fenntartható várost építsenek a Marson."

Nekünk, magyaroknak érdemes megfogadnunk a világ egyik legsikeresebb és legokosabb vezetőjének, Mohammed bin Rashid Al Maktoum sejknek az üzenetét:

„A legnagyobb akadály, ami meggátolja az embereket a lehetetlen megkísértésétől az a hiedelem, hogy a lehetetlen létezik, így a legnagyobb tett az, ha ráébresztjük őket arra, hogy semmi sem lehetetlen".

Jegyzetem vége felé jöttem rá, hogy miért működnek ilyen furcsán Matolcsy agysejtjei. Szimpatikus neki ez a Mohammed bin Rashid Al Maktoum sejk, illetve nem is a sejk a rokonszenves, hanem a vagyona szédítette meg bankelnökünket: Mohammed bin Rashid Al Maktoum nettó vagyona 4,5 milliárd dollár. A Dubai Monarchia uralkodója. Továbbá a Dubai Holding befektetési társaság tulajdonosa, amely mintegy 12 milliárd dollárt ér. Jachtja a világ harmadik legnagyobb méretű hajója és Dubai-nak nevezte el. A lóversenyek szerelmese, ami a hatalmas költekezéseiben is megmutatkozik. Tulajdonosa a Darley Stud lótenyésztő vállalatnak is. Pénz és hatalom koncentráltan – ez tetszik Gyuri barátunknak, a többi mese!

Matolcsy jegyzetét nem tudom, nem is merem véleményezni, mivel nem szeretném negatív jelzők halmazával minősíteni a rövid dolgozatot. Közgazdasági szempontból értékelhetetlen, más megközelítésből elszomorító. A Magyar Nemzeti Bank elnöke megint nem az osztrák, a finn és a svéd jóléti államok gyakorlatát ismertette, hanem egy gazdag olajmonarchia despota uralkodójának használhatatlan tanácsait ajánlotta figyelmünkbe. Nem célszerű követni az arabokat, de nem is tudnánk átvenni a gyakorlatukat, mivel nekünk csak önkényuralmi vezetőnk és álmodozó bankelnökünk van, olajunk viszont nincs!