Meddig hátrál ki a (minőségi) szolgáltatásból az állam?
Az Orbán-rezsim egyik jellemzője, hogy az állam folyamatosan kihátrál az emberek javára, érdekében, megbízásából rá háruló feladatok, szolgáltatások elvégzéséből. Most éppen a postai szolgáltatások területén zajlik ez a folyamat. Az pedig a legkevésbé sem érdekli a kormányt, hogy milyen – gyakran kilátástalan – helyzetbe sodorja ezzel az embereket. Pedig sokak számára nagy gondot jelent például az, hogy november 12-től egy nyolcvanezres körzetben összesen két posta működik majd. Úgy látszik, ezzel megéri a kormánynak takarékoskodni, a felesleges kiadásokkal – lásd, Vodafone felvásárlása – nem.
Végigfutott a magyar sajtón a hír (mi is beszámoltunk róla): a Magyar Posta ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését. Az állami kézben lévő vállalat közleménye energiatakarékosságra hivatkozik és azt állítja, hogy „azokon a településeken, ahol több szolgáltatóhely működik (101 település), ott a fennmaradó szolgáltatóhelyek megemelt kapacitással, több ügyfélkiszolgáló pulttal fogadják az ügyfeleket, míg azokon a településeken, ahol nincs másik nyitva tartó posta (109 település), a szolgáltatások a máshol már jól bevált mobilposta segítségével lesznek elérhetők”.
Önmagában is sokkoló, amikor egy állami szolgáltatást ennyire legatyásítanak, de ha lemegyünk mikroszintre, akkor egyenesen az kell mondjuk, drámai lesz a hatása. Konkrét példán is be tudjuk ezt mutatni.
Budapest II. kerületében – mint arra a polgármester, Őrsi Gergely Facebook-posztja felhívja a figyelmet – ebben a hullámban (októbertől már volt postabezárás a kerületben is) újabb öt postát zárnak be, aminek eredményeként az egész kerületben már csak kettő, azaz kettő posta marad nyitva november 12-től: egy a Mammutban, egy pedig Hűvösvölgyben, a Hűviben. „Elszomorítónak tartom, hogy a Magyar Posta, amelynek kötelezettsége biztosítani, hogy ’az alapvető felhasználói igényeknek megfelelő postai szolgáltatásokhoz minden állampolgár diszkriminációmentesen hozzáférjen’, úgy érzi, elfogadható egy kerület postáinak háromnegyedét bezárni” – írta a polgármester.
A II. kerület csaknem 90 ezer lakosa tehát november 12-e után két postán intézheti csak ügyes-bajos dolgait, s ha nem annyira szerencsések, hogy az egyik közelében éljenek, meg kell dolgozniuk azért, hogy eljussanak oda. Előttem van a kép: botjára támaszkodva a 85 éves, enyhén hajlott hátú egyedülálló néni – akinek eddig egy viszonylag közeli, sétatávolságra lévő postai hivatalba kellett csak elmennie, ha fel akarta adni a csekket – most majd valahogy elvánszorog a buszmegállóig, hogy ott kisebb-nagyobb segítséggel felszálljon a járműre, majd célhoz érve – ismét csak mások segítségével – leszálljon, onnan eljusson a postára, elintézze, amit kell, majd ismét nekiveselkedve, újabb „kirándulás” után hazajusson. Aki ismeri a példánkban szereplő kerületet, az tudja, nagyon sok idős ember él ott. Az idősek zöme máig is csekken fizeti a rezsit, azok pedig nem egyszerre érkeznek: azaz ezek az emberek havonta többször is kénytelenek lesznek megpróbálni eljutni a nyitva hagyott kettő közül az egyik postára. És ugyanígy járnak a betegek vagy a mozgásukban más miatt korlátozottak. Ha szerencsések, van olyan családtagjuk, aki átvállalja a feladatot, esetleg valamelyik szomszédot meg lehet majd kérni.
De kérdem én: normális dolog ez? Normális dolog az, hogy alapvető szolgáltatást úgy rohaszt le az állam, hogy a legkisebb mértékig sem érdekli annak a következménye? Bizony az állam, hiszen a Magyar Posta egy állami zárt körű részvénytársaság, amely felett a Magyar Államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét a tulajdonosi jogkörgyakorlóként a tulajdonos, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter gyakorolja. Részvényesek még a társaságban a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete és az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. is.
A Magyar Posta közleménye – nem meglepő módon – a kormányzati mantrát ismételgetve, „a háború és a szankciók miatt kialakult, egész Európát sújtó energiaválságra” hivatkozik a takarékossági intézkedések meghozatalakor. Igen dicséretes persze, hogy takarékoskodnak az állam javára, az már kevésbé, hogy az emberek kárára teszik ezt. Hasonlóképpen sajnálatos, hogy például a 715 milliárd forintosra taksált Vodafone felvásárlásánál nem a takarékosság a szempont. Igaz, de legalább az sem az emberek – pontosabban vélelmezhetően csupán emberek szűk csoportjának – a javát szolgálja.
