Mészáros Lőrinc balszerencséje: nősülni készül, de a cége épp most nem fizet osztalékot

Föld S. Péter 2021. április 23. 14:10 2021. ápr. 23. 14:10

Rájár a rúd a felcsúti gázszerelőből milliárdossá lett Mészáros Lőrincre. Az általa is tulajdonolt Opus Global igazgatósága ugyanis azt javasolja az április 30-ra összehívott közgyűlésnek, hogy a tavalyi év 6 966 240 000 forint adózott eredménye a tartalékalapba kerüljön, vagyis, osztalék kifizetésére ne kerüljön sor. Két évvel ezelőtt Mészáros Opusa még mintegy 5 milliárd forint osztalékot fizetett, ehhez képest, idén semmit. Pedig, ha valamikor, most kell igazán a pénz Magyarország leggazdagabb emberének.

Mészáros Lőrinc ugyanis sajtóhírek szerint nősülni készül. Aki volt már hasonló helyzetben, tudja, hogy egy házasságkötés nem két fillér, és különösen akkor kerülhet sokba, ha a vőlegény már az udvarlás során magasra tette a lécet. Márpedig Mészáros Lőrinc igazán gavallér volt a jövendőbelijével, hiszen amint azt a televízióban is megcsodálhattuk, egy húszmillió forintos eljegyzési gyűrűvel biztosította szíve választottját szándékainak komolyságáról és érzéseinek őszinteségéről. (Más értékbecslők szerint, ha a gyűrűn látható kövek nem valódiak, akkor az ékszer nem húszmilliót, hanem mindössze néhány milliót ér.)

Akárhogy is, Mészáros már az eljegyzéssel emelte a tétet, nyilvánvaló, hogy az esküvő sem lehet szegényes. Már csak a meghívottak miatt is illik megadnia a módját, mert a vendégek között bizonyára szép számmal teszik tiszteletüket a nemzet legnagyobbjai, talán még maga a Legeslegnagyobb Magyar, Mészáros jelenleg miniszterelnöki beosztásban lévő barátja is ott lesz. Rajta kívül politikusok, NER-közeli üzletemberek, és más celebritások is várhatók. Meg kell tehát adni a módját a lakodalomnak, különös tekintettel az ott felszolgált ételek és italok minőségére. Hírlik, hogy Tiborcz István egyik hoteljében 1,3 millió forintért lehet egy üveg pezsgőt kapni, ezért már most szólunk Mészáros úrnak, hogy a nagykerben ennél jóval olcsóbban is hozzájuthat ehhez az italhoz.

És tegyük hozzá, a fiatal pár az esküvő után rendszerint nászútra indul. Ez sem két fillér, nem lehet olcsó, lepusztult helyekre, például a Balatonra utazni. Korábban az ifjú ara hozzászokott a jóhoz: még szó sem volt esküvőről, legalábbis a nyilvánosságot még nem értesítették erről, de ők már a NER egyik különgépével Dubajba és a Maldív-szigetekre utaztak, ahogy mondani szokás, romantikázni. Személyes tapasztalatok híján, sajnos még tippelni sem tudunk, mennyibe kerül egy ilyen repülő bérlése, egyetlen támpont az lehet, hogy amikor Szijjártó Péter külügyminiszter tavaly nyáron az Adrián egy Szijj László nevű milliárdos ismerősének luxusjachtján ejtőzött a családjával, az a jacht szerény számítások szerint hétmilliárd forintot kóstált, de ha csak bérelte az ember, akkor már heti 60 millióból is ki lehetett hozni.

Ebből kell kiindulni, vagyis, hogy a Mészáros által időnként használt különrepülőgép bérlése sem kerülhet sokkal többe. Ezzel együtt, tényleg a lehető legrosszabbkor jött az Opus Igazgatóságának előterjesztése, miszerint hiába a kevés híján 7 milliárd forintos adózott nyereség, azt mind bele kell tenni a tartalékalapba, abból egyetlen forintot sem lehet osztalékként kivenni.

Esküvő persze így is lesz, és nincsenek kétségeink, hogy az ifjú pár fényűző külsőségek között mondja ki a boldogító igent. Mint ahogyan az is biztosra vehető, hogy teljesül Mészáros Lőrinc jövendőbelijének vágya, aki korábban azt nyilatkozta a sajtónak, hogy nála csak olyan férfi jöhet szóba, aki képes megugrani egy intellektuális szintet.

Mészáros Lőrinc mostantól ezen férfiak közé tartozik. Ami nagy változás lehet egy olyan ember életében, aki tavaly augusztusban, a nevét viselő alapítvány konferenciáján azt üzente a fiataloknak: „ne legyetek bátortalanok, bátorak legyetek!”

Ez az az intellektuális szint, ahonnan Mészáros Lőrinc elrugaszkodott, és amelyet a jelek szerint azóta meg is ugrott. Azzal a fránya, elmaradt osztalékkal pedig nem kell törődni: biztosra vehető, hogy ennek hiányában sem áll semmi a házasulandó pár felhőtlen boldogságának útjába.