Nincs ideje rám a miniszternek

Odze György 2021. május 6. 08:16 2021. máj. 6. 08:16

Őszintén szólva, nem csodálom. És nem is háborgatnám, ha valamilyen rejtélyes oknál fogva, nem az általa vezetett, nagyra becsült Információs és Technológiai Minisztérium lenne felelős a vidéki közösségi közlekedés hálózatának szervezéséért, aminek következtében három éve sehogyan sem sikerül összhangban hozni lakóhelyemen az autóbusz- és vonatmenetrendeket.

Írtam már neki, de nem válaszolt. Írtam az ugyancsak nagybecsült Mosóczi közlekedéspolitikáért felelős államtitkárnak, de ő sem válaszolt. Írtam Érsek helyettes államtitkárnak, aki a közlekedési hatósági ügyekért felelős, de ő sem válaszolt. Végső elkeseredésemben, írtam Steiner Attilának, a sokatmondó „körforgásos gazdaság fejlesztéséért” felelős államtitkárnak, hátha befolyással tud lenni a csatlakozásokra, de ő sem válaszolt.

Telefonon beszéltem a közlekedési hatósági főosztállyal, ahol az illetékes ügyintéző azt mondta, hogy a kérésemmel a jelen helyzetben nem tudnak foglalkozni. Megpróbáltam elmagyarázni, hogy  már a jelen helyzet előtt is gondok voltak a csatlakozásokkal, de az ügyintéző azt felelte, hogy azt nem tudja, mert ő csak fél éve dolgozik ott, máskülönben pedig ne türelmetlenkedjem, vannak az országnak más gondjai, amikkel foglalkozni kell.

Pedig ez az a minisztérium, ami mindennel foglalkozik, amivel Magyarországon ma foglalkozni kell.

Csak emlékeztetőül: 2010-ben a Fidesz felszámolta a korábbi minisztériumok többségét, és egy „hierarchikus, négyszintű kormányzati rendszert” alakított ki. Bármit jelentsen is ez a tudományoskodó mondat, a lényege, hogy a csúcson maga a miniszterelnök áll és az elmúlt tíz évben néhány apróság mellett, ez az egyetlen dolog, ami örök érvényűnek bizonyult.

Megszűnt a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, valamint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium – nyilván már nem voltak szociális, munkaügyi  és területfejlesztési ügyek. Az egészségügyet besorolták az „emberi erőforrások” címszó alá, pedig ez egyike a legbonyolultabb kormányzati feladatoknak. Az EMMI amúgy is rengeteg munka- és pénzigényes feladat központja. Nehéz elképzelni, hogy benne az egészségügy hatékonyan működhetne, és most, 2021-ben, látjuk is, milyen eredményességgel.

Ugyancsak eltűnt a miniszteri hatáskörökből a közlekedés és a hírközlés, miközben a közlekedés és a hírközlés a XXI. században fontosabb ágazat lett, mint korábban valaha volt. „Nemzeti” lett a gazdasági és a fejlesztési tárca, a nemzetgazdasági miniszter 2010-ben a „Mondjunk legnagyobbat” verseny akkori bajnoka, Matolcsy lett. 2014-ben megint átalakult a rendszer, létrejött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, ezt a Nemzetgazdasági Minisztérium követte, végül ezeken a romokon épült újjá a Pénzügyminisztérium, nyilván azzal a céllal, hogy az addig szürke könyvelőnek tartott Varga Mihály azt csinálja, amihez ért.

Eltűnt a gazdasági miniszter alakja, láthatatlanná vált a közlekedés és az energiaügy,  a nehezen követhető folyamatos átalakulások közepette, azonban ez nem tűnt fel senkinek. A Budapesten dolgozó külföldi diplomatáknak már fogalmuk sem volt arról, milyen ügyekkel melyik hivatalt keressék és többnyire azt tapasztalták, hogy a különböző hivatalokban dolgozók sem tudják pontosan követni, hogy éppen hol is dolgoznak.

2018 volt az igazi fordulópont, amikor Palkovics rájött arra, hogy neki kell átszerveznie az államigazgatást. Kitalálta magának az innovációt és a technológiát, Orbán pedig, akinek minden olyan tetszetős lózung kedvére való, amiről nem tudja, hogy mit jelent, elfogadta az ötletet. Létrejött a magyar kormány agytrösztje, ez a hivatal irányítja a felsőoktatást, a szakképzést, az építésügyet, a környezet- és a fogyasztóvédelmet, az energia- és klímaügyeket, valamint a közlekedést. Ehhez a gigászi munkához tíz államtitkárra és huszonegy helyettes államtitkárra van szükség, akik a miniszter nyilatkozata szerint „szinte éjt nappallá téve dolgoznak”, természetesen őt magát is beleértve.

És, mint olvasom, ráadásul kormánybiztosként ő felel a Budapest– Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának korszerűsítésével összefüggő feladatok koordinációjáért.

Ezért aztán megértem, hogy nincs ideje rám.