Nyugdíjkorhatár itt és ott
Nem is olyan régen, egy rövid jegyzetemben – „Valami történt Dániában!” címmel – arról tájékoztattam a kedves olvasót, hogy 2025. május 22-én olyan törvényt fogadtak el Dániában, amely szerint a kis skandináv országban 2040-re 70 évre emelik a nyugdíjkorhatárt, ezzel az ország Európa legmagasabb nyugdíjkorhatárával rendelkezik majd. A szabályozás minden 1970. december 31. után született személyre vonatkozik.
Most újabb hírek érkeztek Európa különböző tájairól, olyan országokból, ahol szintén tervezik az általános nyugdíjkorhatár felemelését. Egy rövid lista következik a közeli múltban megismert szándékokból:
– Spanyolország 67 év (2027-től),
– Belgium 67 év (2030-tól),
– Németország 67 év (2031-től),
– Dánia 69 év (2035-től), 70 év 2040-től,
– Olaszország 69 év 9 hónap (2050-től).
Különféle adottságú országok a felsoroltak, hiszen Németország a kontinens legerősebb gazdaságú és ennek megfelelően, az EU domináns állama, Dánia a skandináv csoport tagja, Belgium a Benelux közösséghez tartozik, míg Olaszország és Spanyolország a mediterrán Európa része. (Itt jegyzem meg, hogy hazánkban 2010 óta fokozatos emelés történt: a nyugdíjkorhatár a korábbi 62 évről 65-re nőtt az 1956. december 31. után születettek esetében. A 65 év öregségi nyugdíjkorhatár 2022. januártól hatályos.)
A nyugdíjkorhatár emelésekor leggyakrabban arra szoktak hivatkozni, hogy folyamatosan emelkedik a lakosság életkora, azaz nemzetgazdasági szinten mérve is tovább élnek az emberek, ezért aztán indokolt és szükséges meghosszabbítani a munkában töltött évek számát. Úgy gondolom, ez a sokat emlegetett mérőszám nem elegendő a korhatár emeléshez, számos más tényező is befolyásolhatja egy ilyen irányú – nem feltétlenül népszerű – döntés meghozatalát. Mindenképpen figyelembe kell venni az állampolgárok korösszetételét, a lakosság általános egészségi állapotát, az egészségben töltött évek számát, az adott ország nyugdíjszisztémáját és annak kiegészítő elemeit. Nem mellékes az sem, hogy milyen az érintett ország gazdasági teljesítménye, milyen tömegű és színvonalú kifizetésekre biztosít lehetőséget az úgynevezett nyugdíjkassza, tehát a pénzügyi realitás és racionalitás sem szorulhat háttérbe. Álláspontom szerint a demokratikus hagyományok és a szolidaritás erőssége is „játszik” a nyugdíjkorhatár kérdésének meghatározásakor, azaz szerencsés esetben társadalmi konszenzus is segítheti a sok millió embert érintő intézkedés (esetünkben: korhatáremelés) elfogadását.
Mielőtt bárki megrémülne, rögzítem, hogy jegyzetemben még csak érintőlegesen sem tettem javaslatot a magyarországi általános öregségi nyugdíjkorhatár (65 év) emelésére. Ez ma még a közbeszéd szintjén sincs napirenden, és az elkövetkező tíz hónapban biztosan nem is lesz. Nincs ma Magyarországon olyan parlamenti részvételre aspiráló párt, politika közösség, amely a korhatár-emelést tűzné zászlójára, országgyűlési választást megelőzően ez nem is csoda. Látva azonban egyes – nálunk egyébként jóval fejlettebb – országok konkrét elképzeléseit/szándékait úgy hiszem, hogy az elkövetkező parlamenti ciklusban (2026-2030) hazánkban is terítékre fog kerülni az általános öregségi nyugdíjkorhatár emelésének tárgyköre. A rendkívül izgalmas és sokakat érintő téma a jövőben biztosan nem megkerülhető. Nyitott kérdés, hogy milyen színvonalú szakmai előkészítéssel, milyen politikai légkörben és kiknek a bevonásával zajlik majd a kétségkívül bonyolult és társadalmi szempontból rendkívül érzékeny kérdéskör megvitatása. A tényleges, új nyugdíjkorhatár körvonalai csak hosszú évek múlva, az érdemi diskurzust követően rajzolódhatnak ki.
