Olimpia Budapesten?
Budapestre látogatott Juan Antonio Samaranch Jr., a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egykori spanyol elnökének 63 éves fia, aki édesapja nyomdokain lépve, sportdiplomata lett, és pillanatnyilag a NOB alelnöke. Meg is tette rögtön javaslatát: Budapestnek (Magyarországnak) – ismét – meg kellene pályáznia a nyári ötkarikás játékok megrendezését, Bevallom, a hír hallatán először görcsbe rándult a gyomrom, ugyanis eszembe jutott Orbán Viktor tavaly augusztusi nyilatkozata (Nemzeti Sport), amelyben kerek perec kimondta: „az is nyilvánvaló, hogyha az olimpiát mi rendezhettük volna, akkor lezajlott volna épp úgy, mint az Európa-bajnokság, telt házzal, nyitva, gond nélkül. (…) Minden évben erősebbek vagyunk, minden évben felkészültebbek vagyunk, minden évben jobban néz ki az ország, minden évben nyilvánvalóbb, hogy Magyarország méltó egy olimpia megrendezésére.”
A nyilatkozatra én is reagáltam, és – többek között – azt emeltem ki írásomban, hogy a tokiói nyári játékok előirányzott rendezési költsége (2013-ban) még „csak” 7,5 milliárd dollár volt, majd 2020. decemberben már 25 milliárd USD-re jósolták, a végösszeg megközelítőleg 30 milliárd amerikai dollár lesz. Ha ezt leképezzük magyarra, akkor az éves magyar GDP 15-20 százalékát is elérheti a rendezés költsége. (Az éves költségvetési hiányunk továbbra is magas, az államadósság szintje pedig nem akar csökkenni.) A helyzet azóta egy jottányit sem javult, ellenkezőleg: az országot vágtató infláció sújtja, Budapest pedig teljesen „legatyásodott”. Nem is hiányzik ide más, csak egy olimpia! Még jó, hogy nem télit akarnak!
Egy másik jegyzetemben (2022. január) jeleztem, hogy a 2024. évi (Párizs) és a 2028. évi (Los Angeles) olimpia rendezési joga már „elkelt”, és 2021. nyarán a Nemzetközi Olimpiai Bizottság úgy döntött, hogy a 2032-es helyszín az ausztrál Brisbane lesz. Arra is kitértem, hogy Egyiptom hivatalos kérelmet nyújtott be a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB) a házigazdai szerepért. Egyiptom mellett eddig India, Spanyolország, Törökország, Németország és az akkor még „békében élő” Ukrajna és Oroszország is megpályázta a 2036-os játékok megrendezésére vonatkozó lehetőséget. Látva a riválisok demográfiai nagyságát és gazdasági erejét (és most nem Oroszországra és nem Ukrajnára gondolok elsősorban), nem hiszem, hogy kicsi, törékeny és „mindenféle szélnek” kiszolgáltatott országunk érdemben versenyre kelhet a hatalmasokkal. A jelenlegi kormányfőnek, üzlettársainak és néhány sportdiplomatának tehát csak a tizennyolc év múlva sorra kerülő olimpia rendezési jogának megszerzése lehet a reális célkitűzés. Értem én, hogy jó dolog álmodozni, de mégis úgy érzem, hogy – egy napjainkban zajló véres háború szomszédságában és valóságában – nem egy „idetévedt” spanyol sportdiplomata nyilatkozatával kell hergelni a közvéleményt. Samaranchnak persze semmi sem drága, Schmitt Plagi bá’ társaságában könnyedén és optimista hangvétellel beszél a magyar jövőről: „Most már egyetlen dolog van csak hátra: célozzák meg az olimpiai rendezést. Önökben megvan ehhez a szenvedély, a tapasztalat, a megfelelő sportdiplomácia, és a kormányzás is sportvezérelt – kevés olyan ország van az öreg kontinensen, amely alkalmasabb lenne az olimpia megrendezésére, mint Magyarország.” Mit is mondjak? Maradjunk annyiban, hogy az ifjabb Samaranch nem sokat tud hazánkról.
A „messziről jött spanyolra” természetesen nem neheztelek, annál inkább haragszom arra a politikai vezetésre, amely nem hajlandó tudomásul venni, hogy Budapest lakossága nem akart és nem akar kierőszakolt olimpiát. Nem vagyunk partnerek a város korrupció általi kifosztásában és lakókörnyezetünk tönkretételében. És még valami: az olimpiai játék a nemes sportversengés történelmi jelentőségű fóruma és semmiképpen nem az arrogáns hatalom megnyilvánulásának forgószínpada. Csak ennyit kellene megérteni, és már a kedvünk is jobb lenne!
