Rákay Philip ismét dörgölődzik

Dr. Dávid Ferenc       2022. március 3. 18:19 2022. márc. 3. 18:19

Rákay Philip Szijjártó Péter külügyminiszterről: „Kimondani is furcsa, de igaz: húsz esztendeje ismerjük egymást. Akkoriban a Fidelitas alelnöke volt, s egyben a legfiatalabb országgyűlési képviselőként dolgozott. Politikai éleslátásával, elképesztő szorgalmával már akkor is kitűnt a korosztályából, s tisztán látszott: erre a pályára született. Persze van bennem elfogultság vele kapcsolatban, de tárgyilagosan szemlélve is azt gondolom: soha nem volt még ennyire jó kezekben a magyar külpolitika, mint nála. Okos, kemény, megingathatatlan és igazi PATRIÓTA!”

Azzal nekem semmi dolgom, hogy Rákay Philip pártpropagandista nyilvánosan hízeleg, végül is elég jól megy neki a Fidesz-rezsim jóvoltából. Befolyásos ember lett, sündörög a főnökök körül, film producerként is páváskodhat, és nem utolsó sorban igen jövedelmezően tengeti mindennapjait. Szóval belevaló fickó ez Rákay, szemtől szembe megmondja a frankót: Szijjártó okos, kemény, megingathatatlan stb. Ez eddig rendben is van, nem vártunk mást Philiptől.

De valahogy túllőtt a célon, ami mellett ne menjünk el szó nélkül: „soha nem volt még ennyire jó kezekben a magyar külpolitika, mint nála” (mármint Szijjártónál). Gyorsan megnéztem a magyar külügyérek listáját és bizony találtam olyan személyeket, akik talán voltak/vannak olyan jók, mint Péterünk. Remélem, nem fogom megbántani Szijjártót azzal, hogy néhány külügyminiszter nevét most papírra vetem:

  • id. Andrássy Gyula (1871. – 1879.)  Mikszáth Kálmán így vélekedett róla: „Andrássy a magyar úr finomsága, charme-ja és szeretetreméltósága desztillált alakban. Nagy úr tudott lenni, a nélkül, hogy gőgös legyen, mindenkit megnyert, sőt megigézett, a nélkül, hogy leereszkedőnek látszanék.”

  • Gróf Bethlen István, aki 1921 és 1931 között volt Magyarország miniszterelnöke, és aki – egy rövid ideig – a külügyminiszteri posztot is betöltötte.

  • Horn Gyula a rendszerváltás legizgalmasabb szakaszában külügyminiszter (1989. -1990.), majd 1994. és 1998. között miniszterelnök.

  • Martonyi János 1998. – 2002. és 2010.- 2014. időszakban külügyminiszter, az állam és jogtudományok kandidátusa

  • Balázs Péter, a Bajnai kormány külügyminisztere (2009.- 2010.), egyetemi tanár, aki 2004-től az első Magyarország által delegált biztos volt az Európai Bizottságban.

Az 52 eddigi külügyminiszterünk közül ötöt választottam ki, abszolút önkényes módon. Nem rangsoroltam őket, nevüket hivatali idejük szerint állítottam sorba. Bizonyára sokan nem értenek velem egyet, és ez így is van rendjén. De ez a rövid névsor (Andrássytól – Balázsig) azért azt tükrözi, hogy voltak már korábban is nagyformátumú és karakteres külügyeseink. Rákayt ez nem érdekli, szerinte Szijjártó mindenkit fölényesen leköröz.

Nos, ez a gusztustalanul nyalizó alak kapott 4,5 milliárd forintot és megbízást a Petőfi Sándor életéről szóló film elkészítésére. Nem lennék meglepődve, ha Rákay felkérné Szijjártót a főszerep eljátszására, hiszen a költőzseni is okos, kemény és megingathatatlan patrióta volt! Olyan, mint Péterünk.