Takáts Tamást féltékenységből ütötte-verte a volt felesége
|
2017. november 26. 07:14
2017. nov. 26. 07:14
A Takáts Tamás Blues Band frontembere tizenkét év után döntött úgy, hogy a folyamatos konfliktusok, komoly viták után elválik feleségétől, Anikótól. Második házassága is válással végződött és egy nehéz időszak áll mögötte, mégis úgy érzi, most mindenkinek jobb így.
A Karthago, a Takáts Tamás Blues Band és az East zenekar énekese embert próbáló időszakon van túl. Második házassága is válással végződött, bár ahogy a Lokálnak fogalmaz, mindenkinek jobb így. - Mindenképpen szeretném leszögezni, hogy amióta különköltöztünk Anikóval, sokkal jobban működünk, mint korábban. A mi párosunk egyszerűen nem tartozott össze, amit mostanra mindketten beláttunk.
Szerencsére azonban sikerült békében elválnunk - világosított fel a jelenlegi helyzetről a zenész, akiről korábban kiderült, olykor menekülnie kellett felesége elől, az asszony ugyanis betegesen féltékeny volt, több alkalommal rárontott Tamásra. - Nem szerettem, amikor ridiküllel ütötték-verték a fejem, de egy biztos: soha nem ütöttem vissza! Egy férfi egyébként ilyen helyzetben néha tehetetlenebb, mint egy nő.
Egyrészt kimondottan kínos és megalázó helyzet, másrészt tényleg nem tudom magam megvédeni, mert fizikailag erőfölényben vagyok, amit nem használhatok ki - mesélte Tamás, akinek nem okoz gondot egyszerre mindkét szülő szerepét betölteni kislánya, Luca életében.
A bíróság ugyanis a zenésznek ítélte tizenkét éves lányát a válás után. - Az, hogy miért döntött így a bíróság, egészen egyszerű. A lányom mellettem van biztonságban. Anikó természetesen akkor látja, amikor szeretné, de általában kéthetente hétvégén találkoznak, ahogy a bíróság előírta. Természetesen úgy is adódhat, hogy hetente látják egymást, az sem akadály. A lányom érdekében bármit megtennék, hogy nyugodt és kiegyensúlyozott élete legyen. Szerencsére az sem okoz problémát, hogy Lucát reggel elvigyem az iskolába vagy délután elhozzam, mert a zenekari próbákon is mindenki figyelembe veszi, hogy egyedül nevelem.

Forrás:
Lokál