Vidnyánszkyra bízzák a Szinművészeti Egyetemet
Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója lett a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
A kinevezésre azért volt szükség, mert az egyetem szeptember elsejével működési modellt vált és alapítványi fenntartásba kerül.
A tárca közleménye szerint, a kuratórium tagja lesz Bacsa György, a Mol stratégiai ügyvezető igazgatója, Lajos Tamás operatőr-producer, Rátóti Zoltán színész-rendező, és Világi Oszkár, a Slovnaft Igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója.
Érdekesség, hogy a szaktárca nem kürtölte világgá a hírt, hiszen a közleményük alapvetően arról szól, hogy hat egyetem ( Állatorvostudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Neumann János Egyetem, a Soproni Egyetem és a Széchenyi István Egyetem) vált működési modellt augusztus elsejével – ez is a közlemény címe –, mindössze az utolsó bekezdésben jegyzik meg, hogy egyébként a színművészeti is működési modellt váltott és egy „közelmúltban megszületett döntés értelmében” Vidnyánszy Attila lett a kuratóriumi elnök – írja a szinház.online.