A hetedik leggyakoribb halálok a Covid, de a demencia is tarol

HírKlikk 2020. december 10. 15:15 2020. dec. 10. 15:15

Az Alzheimer-kór és a demencia más formái bekerültek a tíz leggyakoribb halálok közé – az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint.

A listán szintén új betegség a diabétesz, a 9. helyre került 2019-ben. A cukorbetegség okozta halálesetek száma 70 százalékkal emelkedett 2000 óta, és elérte a 1,5 milliót.

Idén már több mint 1,5 millió ember hunyt el világszerte a koronavírus okozta betegségben is.

Ha a többi halálok idén is olyan arányban követel életeket, mint 2019-ban, akkor a Covid-19 a hetedik helyre kerülhet a leggyakoribb halálokok 2020-as tízes listáján – fejtette ki a WHO szóvivője.

A szívbetegségek ugyanúgy, ahogyan az elmúlt 20 évben, ezúttal is az első helyen álltak. 2019-ben csaknem kilencmillió ember halálát okozta világszerte szívbetegség, mintegy kétmillióval több emberét, mint 2000-ben. Összességében a világban történt halálesetek 16 százalékáért felelnek.

A szívbetegségek után sorban a leggyakoribb halálok az agyvérzés, a krónikus obstruktív tüdőbetegség, az alsólégúti fertőzések, az újszülötteknél jelentkező komplikációk, a légúti, hörgő- és tüdődaganatok, az Alzheimer-kór és más demenciabetegségek, a hasmenéses betegségek, a diabétesz és a vesebetegség.

Forrás: MTI/Hírklikk