A kegyelmi ügy óta visszafelé fejlődött a hazai gyermekvédelem
Bocsánatot kérve, elnémultak azok a források, amelyek korábban információt szolgáltattak a gyermekvédelem területéről. Azt mondták, hogy bármilyen úton keresnek meg engem, telefonon, e-mailen, messengeren, valahogy mindig kiderül, hogy kik voltak azok és mit mondtak – árulta el Muhari Judit újságíró a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.
Muhari Judit hozzátette: mivel a cikkekből nem lehet, így valahogy másként azonosítják be a nyilatkozókat. Volt olyan intézményvezető, akinek írásban konkrét kérdéseket tett fel és ahogy számított rá, azt küldte vissza, hogy azokra nem válaszolhat. Másnap a szőnyeg szélére állították, mert valahogy kiderült a levélváltás és annyit sem válaszolhatott volna, hogy nem válaszolhat. A gyermekvédelem a Belügyminisztériumhoz tartozik, de nem szeretnék találgatni, hogyan derülhetnek ki ezek az információk – tette hozzá.
Muhari Judit szerint a gyermekvédelem a bicskei ügy előtt sem volt rendben, csak a társadalom, a nyilvánosság nem tudott ezekről a problémákról, az újságírók is kevesebbet foglalkoztak vele. A kegyelmi ügy kirobbanását követően a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek pszichológiai alkalmassági vizsgálaton és kifogástalan életvitel vizsgálaton is át kell esni. Mind a két intézkedést úgy hozták meg, hogy a szakmával nem egyeztettek. Mindenki kiabált, hogy ez a rendőri módszer nem jó, ezzel nem lehet kiszűrni a gyerekeket bántalmazó embereket: „nem akarok sok-sok példát felhozni, de itt van a Szőlő utcai történet…”