A kormány célja: kontroll alatt tartani az oktatási rendszert

KlikkTV 2023. december 27. 10:00

Orbán az égvilágon semmit nem gondolt az oktatásról, kizárólag az vezérelte, hogyan lehet politikai kontroll alatt tartani az egész rendszert. „Akinek pedig volt valami elképzelése, mert látott már belülről iskolát, például Hoffmann Rózsa, az a 60-as években gondolkozott” – mondta Radó Péter oktatáskutató a KlikkTV TÍZ című műsorában.

Radó úgy gondolja, a bajokat talán a kormányzat, vagyis Orbán Viktor is észlelte, de a megoldást kizárólag a központosításban látta. A központi szabályozás pedig nemhogy csökkentené, inkább kiszélesíti az egyenlőtlenségeket az oktatásban. „Érdemes megjegyezni, hogy a szigorú egypártrendszer alatt is voltak jelei a nyitásnak, már a 70-es években elindultak kísérletek a kibontakozásra az oktatásban. Az 1979-es állami tanterv sokkal liberálisabb volt, mint a 2015-ös. Az 1985-ben elfogadott oktatási törvény megerősítette az iskolák szakmai autonómiáját” – fogalmazott az oktatási szakember.

Radó szerint a pedagógusbér esetleges felzárkóztatása a diplomás átlagbérekhez csak arra elég, hogy megállítsa, vagy legalább fékezze az elvándorlást, de ettől a színvonal valódi javulása nem várható.

A műsorvezető, Bolgár György kérdésére, hogy „hol tartunk most”, Radó rövid válasza: „Harmadik világbeli ország szintjén”