A Tisza Párt még egy nagy lépésre van a kormányváltástól

KlikkTV 2025. július 3. 08:34

Az elmúlt egy-két évhez viszonyítva valamelyest romlott a Pride megítélése – mondta Pulai András, a Publicus Intézet vezetője a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.

Pulai András szerint látható, hogy a Fidesznek a Pride-dal és az LMBTQ-közösséggel, vagy adott esetben a melegfelvonulással kapcsolatos kommunikációs hadjárata nem múlik el nyomtalanul. A romló számokkal kapcsolatban két dolgot emelt ki: mivel az Európai Unió legszegényebb országa vagyunk, az itt élők inkább gondolják fontosabbnak az anyagi kérdéseket, a megélhetésüket, mint a demokráciát, aminek része a kisebbségek jogai, vagy a gyülekezési jog. A másik, hogy a két nagy politikai erő közül egyik sem áll ehhez a kérdéshez támogatólag, a Fidesz és a Tisza is igyekszik magától távol tartani.

Pulai András a beszélgetés során azt is elmondta, hogy a Publicus legfrissebb közvéleménykutatása nem igazolja vissza azt az elmozdulást, ami a Medián számaiból kiolvasható. A Publicus mostani mérése az egy hónappal ezelőttihez hasonló eredmény mutat, a pontos adatokat hétfőn ismerhetik meg a Népszava olvasói. Pontos számok nélkül is látható, hogy a Tisza nem robbant fel és a Fidesz sem csuklott össze, rajtuk kívül pedig két párt, a Mi Hazánk és a DK jutna be a parlamentbe.

Pulai szerint a Tisza egy lépésre van a kormányváltástól, de az a lépés nagyon nagy, mert nem ismerjük az egyéni jelölteket, a választás pedig ott dől el.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom