Agárdi Péter: a történelmi örökséget is elbontják a Rádióval
A Magyar Rádió múltjának mai elutasítása azt is jelenti, hogy elhatárolódnak attól is, amit az intézmény egykor a nemzeti művelődésért tett. Két volt rádiós, Bolgár György és Agárdi Péter beszélgetett a KlikkTV TÍZ című műsorában arról, mekkora bűn az intézmény felszámolása – immár épületeiben is.
Az irodalomtörténész Agárdi, aki egyetemi tanárként vonult nyugdíjba, kulturális riporterként került a Rádióba, ahol végül a kulturális műsorokért felelős elnökhelyettes lett, majd 2018-ig az intézmény kuratóriumának elnöke, később tagja volt. Emlékeztetett rá, hogy a Rádió a 80-as évektől az ország legelfogadottabb közintézménye volt.
Érthető, ha a Magyar Rádió használaton kívül álló épületeit egy egyetem hasznosítja – mondta, majd hozzátette: szomorú azonban, ha a történelmi örökséget hordozó épületeket úgy bontják el, hogy nem marad belőlük semmi, ami emlékeztetne az intézmény kiemelkedő jelentőségére a magyar kultúra ápolásában.