Balázs Péter: tizenhárom évig áskálódott Orbán az unió ellen
Az uniós soros elnökséget nem lehet elvenni, mert az alapszerződésben benne van, hogy az elnökséget egyenlő rotációval töltik be a tagállamok, de el lehet tolni időben – mondta a Klikk TV Mélyvíz című műsorában Balázs Péter korábbi külügyminiszter. „Ehhez most egy kicsit késő van, mert trió-elnökségekbe vagyunk szervezve és júliusban kezdődik a mi triónk a spanyol, a belga és a magyar három fél év összekapcsolva. Ezt már most megcserélni nem lehet, de lehet a trión beül osztani feladatokat.”
Hozzátette, még soha nem volt példa arra, hogy megkérdőjelezték az Európai Tanács soros elnökségére való alkalmasságot, csak arra volt példa, hogy sorrendet cseréltek. „Szégyen az Orbán-kormányra, hogy ide jutott, de 13 év unióellenes áskálódás után úgy látják, nincs erre a szerepre felkészülve Magyarország.”