Vajda Zoltán: három ember durván személyeskedő vitájának lett áldozata a magyar gazdaság
Más ebben a helyzetben lemondana, de a Fideszben ez nem olyan könnyű - mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Vajda Zoltán, a parlament költségvetési bizottságának szocialista elnöke arról, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter partvonalra került. „Jogilag még pénzügyminiszter van és Pénzügyminisztérium is van, de a Nagy Márton vezette Gazdaságfejlesztési Minisztériumot Nemzetgazdasági Minisztériumnak fogják hívni, és ez egy barátságtalan üzenet Varga Mihály felé, hogy a korábban az ő általa vezetett minisztérium nevét kapja meg a vetélytársa.”
A politikus közben arra is rámutatott, hogy gyanús a 9,9 százalékos októberi infláció, ez olyan, mint amikor a pamut zokni 999 forint és ezt szeretnék elhitetni velünk, hogy az nem ezer forint, most kihozták a kerek 7,9 százalékos inflációt novemberre, de szeretné azt hinni, hogy nem nyúlnak bele az adatokba, mert annak rövid időn belül drámai következményei lesznek.
„A magyar gazdaság három ember szakmainak álcázott, valójában durván személyeskedő, nyilvános vitájának esett áldozatául” – fogalmazott Matolcsy György jegybankelnökről, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterről és Varga Mihály Pénzügyminiszterről. Ez a három ember karrierjük során, hol az egyikük a főnöke volt, hol a másiknak a beosztottja, de mind a három ember azt szeretné, ha ő duruzsolhatna Orbán fülébe.