Batka Zoltán: a Fidesz következő vezetője Lázár János lesz
A Fidesz nem egyszerűen egy politikai párt, az egy rendszer, mára már bőven túlment egy normál politikai párt határain. Ennek a rendszernek már vagdossák a centit, lassan harangoznak neki – mondta Batka Zoltán, a Népszava újságírója a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.
Az ilyen rezsimek általában külső forrásból táplálkoznak, ez Orbánéknál az uniós forrásokat jelentették, ehhez jött hozzá a hazai belső piac uralása. Az uniós források azonban nem jönnek, a Fidesz vezetői kiöregedtek – vélte Batka Zoltán, aki szerint Lázár János lesz Orbán Viktor utódja. Orbánnal ugyanis a Fidesz zsákutcába jutott, mostanra teljesen kifordult magából az, amire annó létrejött. „Lázár sokkal racionálisabb, Orbán szinte spirituálisba ment át, olyan, mint Nostradamus.” Menczer sokkoló fellépése is a Fidesz válságának jele. „A kormány már nem létezik, Orbán Viktor létezik és a különböző „Safranekjei”, ezeket hiába cserélgetik, ettől még a Macskafogó dramaturgiája nem változik.”
Batka Zoltán szerint Orbán Viktor kerüli az erőszak minden formáját, így egy esetleges kormányváltás esetén sem fog erőszakos eszközökkel élni. Ha a Fidesz nagy bajban lesz, elkezdi visszademokratizálni a rendszert, még a „végén tisztességes választás lesz Magyarországon”, az pedig akár kétharmadot is jelenthet Magyar Péternek.