Csaba László: nyomjuk a gázt, de nem kell az autóba a benzin

KlikkTV 2022. január 3. 20:32

„Minden statisztikában van bizonytalanság” – mondta a KlikkTV Tíz című műsorában a közgazdász, a CEU oktatója, aki szerint az előzetes és a végleges adatok között nagy eltérések szoktak lenni, így amikor decemberben „bemondanak egy számot”, hogy mennyivel nőtt az ország teljesítménye, akkor csak hosszas számolások után, másfél évvel később derül ki, hogy igaz volt-e amit mondtak, vagy sem.

„2011-ben az azonnal jelentett adatok szerint a magyar államháztartás 5 százalék többlettel zárta a 2011-es évet, aztán a végső szám, amely olvasható az Eurostatban az 6 százalék mínusz” – emelt ki egy példát Csaba László, hozzátette, hogy bármelyikünk gazdasági társasága egy adózási folyamat során ekkora eltérés után „már nem lenne szabadlábon”.

Kifejtette, hogy mivel az Eurostat meghatározott kereteken belül számolja ki a növekedést, amely minden országra egységes, így nem lehet elkerülni, hogy kiderüljön az igazság. A szakember szerint 2011-ben „blöffölt” a kormány, hogy jobb helyzetben tűnjön fel az IMF-fel folytatott tárgyalások során.

2011-ben még sok kormányközeli médium azzal védte Orbánékat, hogy gyors döntéseket kellett hozni, mostanra azonban Csaba László szerint ez a „kormány működési módjává vált” és az „esetek jelentős részében az történik, hogy húznak egy gyors lépést és kivárják a folytatást”.

A közgazdász kitért Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetére is. Elmondta, hogy bár az igaz, hogy sikerült az Európai Unió hiteléhez hasonló feltételű hitelt felvennünk a piacról, az viszont nem garantált, hogy a jövőben is sikerülhet ez.

„Ha valakinek lehetősége van, egyfelől ingyen pénzhez, másfelől nagyon olcsó pénzhez jutni és erről lemond egy olyan időszakban, amikor tele van tervekkel?” – kérdezte Csaba László.

„Egy ilyen esetben, amikor nyomjuk a gázt, akkor nem kell az autóba a benzin, az egy lehetséges felvetés, de nem olyan meggyőző” – fogalmazott.