Forró ősz elé nézünk – megélhetési válság jöhet

KlikkTV 2020. szeptember 2. 18:19

A Klikktv stúdiójában ezúttal Tóth Bertalannal, az MSZP elnökével és alelnökével, Komjáthi Imrével beszélgettünk. Miközben Varga Judit, igazságügyi miniszter forró őszre számít Európában, a magyar miniszterelnök azt mondja, unalmas demokráciában élünk. Amire Tóth Bertalan úgy reagált: „forró ősz elé itthon nézünk. Egyre rosszabbak a gazdasági adatok, amiből megélhetési válság alakulhat ki. Ezért a ma is aktuális öt pontból álló javaslatunkat – vagy akár nevezhetjük követeléscsomagnak – ismét be fogjuk nyújtani a magyar emberek védelme érdekében.”

Bár kétszázezer ember megélhetés nélkül maradt, mégsem forr a hangulat az utcákon. Komjáthi Imre szerint azért, mert „a társadalomban félelem van. 2010 óta azt tanulták meg az emberek, hogy kussolj. Ha kinyitod a szádat, nem lesz munkahelyed. Ebből az összefogás, az egymással való szolidaritás lehet a kiút”. Komjáthi a maga és pártja szolidaritását a színművészetit elfoglaló hallgatók felé azzal nyilvánította ki, hogy vitt nekik ásványvizet, ugyanis a tanulók kifejezett kérése az volt, hogy pártok ne csatlakozzanak. Tóth Bertalan hozzátette: „ha pártpolitizálnak, ha nem, rájuk fognak sütni mindenféle bélyeget az állami propagandisták. Azonban az, hogy elkezdtek valamit, tiszteletre méltó, s tiszteletben tartjuk, hogy a pártoktól távol akarják tartani magukat.”