Harangozó Tamás: egyelőre még nincs a házszabályban, hogy Kövér László nevét senki nem veheti a szájára

KlikkTV 2020. július 17. 07:54

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese ismét „kiverte a biztosítékot” a Parlamentben vezérszónokijával. A fideszes levezető elnök rászólt, amiért Kövér Lászlóról szerinte nem illően fogalmazott. A szocialista politikus annyit válaszolt, „egyelőre nincs a házszabályban, hogy Kövér László nevét senki nem veheti a szájára”.

Kedden szavaztak a Parlamentben arról, hogy a kormány milyen felhatalmazással vegyen részt a hétvégi EU-csúcson, amelyen az elkövetkezendő hét éves büdzsé mellett, a vírushelyzet enyhítésére szolgáló gyorssegítségről, hétszázötven milliárd euróról is döntenek. Harangozó szerint, zsarolás, ha azért akarja a magyar kormány megvétózni a gyorssegítséget, mert Magyarországgal szemben hetes cikkelyes eljárás van, s a források elosztásánál alapul kívánják venni a jogállami kritériumok betartását. Másfelől az olaszokkal és a spanyolokkal szemben, „nem szép dolog ez a zsarolás akkor, amikor ezekben a tagállamokban emberi életek milliói múlnak az elfogadáson”. A szocialista politikus hozzátette, a kormány „a saját felelőssége elől menekülve, veszíthet el magyarországi forrásokat, mert Felcsútról szotyit köpködnek az EU asztalára.”

A szocialista politikus elmondta: „mi azt szeretnénk, ha az uniós pénzeket direkt pályázatokon lehetne elérni önkormányzatok, vállalkozások, civil szervezetek és gazdák számára – a magyar kormány meg menjen a sóhivatalba.”