Heti egyenleg: aki a Vodafone-nál van az a kormány embere?
Akarod, hogy lehallgassanak? Ha nem, lépj ki a Vodafone-tól, ha igen, maradj. Egy ilyen kampányból lenne csak igazi botrány, nem abból, hogy kiderült, Rogán Antal bizalmasai kerültek kulcspozíciókba a telefontársaságnál. Csak az embereken múlik, ráadásul nem politikai tett, ha más szolgáltatót választanak. Viszont ez a hatalomnak komolyan számítana. Gödön a Samsung gyárnál nem volt társadalmi felháborodás, de Debrecenben már igen. Ez még békés nyomásgyakorlás, de tiltakozások fognak megjelenni más beruházásoknál is, akár a Duna parti lakótelepnél is – hangzott el a Klikk TV politikai elemző műsorának folytatásában.
Lendvai Ildikó volt MSZP elnökkel és Lengyel László, közgazdász, politológus, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatójával arról is beszélgetett Bánó András, hogy a debreceni akkumulátorgyár egyáltalán nem éri meg, pont olyan, mint a bős-nagymarosi vízlépcső ügye, ami bukáshoz vezetett.