Hisztérikusan lepusztítanak mindent

KlikkTV 2020. május 16. 09:43

A Klikktv-ben Csáki Judit színikritikussal beszélgettünk, aki szerint a kultúra hisztérikus lepusztítása folyik, amit egyszer majd alulról kell teljesen újjáépíteni.  Úgy folytatta - a kormány vélhetően a TAO pótló támogatásból ad forrást a Magyar Teátrumi Társaságnak arra, hogy háromszáz millióért megvegye a Karinthy Színpadot. Így ez egy politikai alapon létrehozott színházi vállalkozássá vált, amely a NER kultúrpolitika része, persze adóforintokból - húzta alá. 

A TAO-val évekig működtetett az állam egy olyan rendszert, amiben tudható volt, melyek azok az emberek, akik lenyúlják a pénzeket – mondta Csáki Judit -, és aki kollektíven beszél ezügyben csalókról, az vagy velejéig cinikus, vagy hülyeségeket beszél, vagy minket néz hülyének.

Azért alkotott valami jót is ez a rezsim, ilyen például az elhunyt Andy Vajna munkássága, egyebek mellett az a struktúra, amit kialakított - a kritikus szerint - színvonalas volt, s Csáki hasonlóra számít Káel Csabától is, aki a MüPából a magyar kultúra zászlóshajóját hozta létre.