Kálmán Olga: hülyeség az óellenzék elnevezés

KlikkTV 2024. október 1. 13:00

Nem kell szeretni a DK-t vagy Gyurcsányt, de az, aki Gyurcsány és Orbán közé egyenlőségjelet tesz, vagy azt mondja, hogy a párt nem csinált semmit, az nem ebben az országban él – jelentette ki a KlikkTV Tíz című műsorában Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció kommunikációs vezetője. Szerinte a Demokratikus koalíció pillanatnyilag a Fidesz egyetlen ellenzéke Hozzátette, a „nem csinált semmit az ellenzékben benne van a független sajtó is”, amely mostohán bánt velük.

Kálmán Olga szerint az teljesen természetes, hogy egy politikus országjárásáról fellépéseiről közvetíteni kell, de az árnyékkormány tájékoztatóin leginkább a kormányzati média oszlopos képviselői voltak ott, akik olyan pletykákról kérdezték inkább őket, amelyeket ők generáltak, terjesztettek, és ezt írták meg és vették át a többiek.

A szóvivő hülyeségnek tartja az óellenzék elnevezést is, mert nem érthető, hogy ha jön egy új párt, amely azt mondja, ezek régiek, akkor miért kellene feloszlatni és alakítani egy újat. „Mindig az a nyerő, amely éppen frissen alakult, az összes többi pedig szemétdombra való, mert 5-10 vagy 20 éve politizál?”

Kálmán Olga a műsorban beszél arról is, miért lett erőteljesebb a párt hangja, miért került ismét előtérbe a párt elnöke, aki az elmúlt években a háttérben a pártépítéssel foglalkozott.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom