Karácsony: az emberek még jobban utálják a Fideszt, mint egy évvel ezelőtt

KlikkTV 2020. december 27. 15:07

„Az a típus vagyok, aki a feladattal és nem a székkel azonosul, amiben ül” – mondta Karácsony Gergely főpolgármester a Klikktv-ben. Ez a feladatkör pedig most három fő problémából áll: a járvány, a mögötte meghúzódó gazdasági krízis és a kormányzati megszorítások kezelése. 

Karácsony kijelentette, hogy „Budapesten a járvány lecsengőben van. De ezt az eredményt nagyon el tudjuk rontani, ha az ünnepeket nem úgy töltjük, ahogy kell.” Hozzátette: „ha kibírja a költségvetésünk a jövő évet, akkor azt hiszem, gazdasági Nobel-díjat fogunk érdemelni.” Kifejtette a háttérben húzódó okot is: „az emberek még jobban utálják a Fideszt, mint egy évvel ezelőtt. Én ebben egészen biztos vagyok. Már nem megy olyan jól a szekér és látják, hogy érdemi kihívójuk van, ezért az alternatívaképzési potenciált megpróbálja a kormány összetörni, ami számára komoly politikai fejtörést okoz.” A jövőre nézve pedig úgy fogalmazott: „az a lista, ami ön előtt van, amivel rajtam keresztül próbálják az ellenzéket támadni, szerintem nem hogy csökkenni, bővülni fog, hiszen ezt az egészet a ’22-es választások miatt csinálják.”