Kéri László-Petschnig Mária Zita: ahogy Orbán feje üresedik, úgy üresedik az emberek zsebe

KlikkTV 2023. szeptember 3. 10:54

Ugyanazokat a kliséket egyre átlátszóbban mondogatja Orbán Viktor, azt akarja elhitetni, hogy egy világtörténelmi jelentőségű politikus, ő ilyen piti dolgokkal, mint az infláció nem foglalkozik – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Kéri László szociológus, politológus. A beszélgetésen Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa, közgazdász idézte, hogy a 2010-es kormányprogramban még az állt: „a nemzeti ügyek kormánya megteremti a gazdasági felemelkedés primátusát az eladósodottság és a kiszolgáltatottsággal szemben, a gyermekek jövőjébe való befektetés, érték a nemzet számára, ezért az új kormány családtámogatási rendszert és az oktatást is megújítja.”

Ebből semmi nem jött be, hanem pont az ellenkezője – tette hozzá. „Olyan mértékű az eladósodás és a gazdasági reálfolyamatok tendenciája, ami azt jelzi, egyértelműen zsákutcába vitte és viszi az országot, mint ahogy az előző rendszer is zsákutcás volt.”

Kéri László szerint van egy olyan láthatatlan Magyarország, amelyik mélyen meg van győződve, hogy ez az ország nagyon jó nekik. „Nekik beszél Viktor, az ország kétharmadára, amelyik soha nem fog rá szavazni, azokra egy szót nem veszteget. Amíg az a négymillió politikailag szétesett és szervezetlen, addig az ő szempontjából a hatalom a közösségi cselekvés, ami azt jelenti, mindenki azt csinálja, amit ő szeretne, aki nem, az pedig őt nem érdekli.”