Krajczár Gyula: Magyarország Kínának csak az Európai Unió egyik tagországaként jó partner

KlikkTV 2023. szeptember 12. 17:54

Kínának nem kell kapu, ők oda mennek, ahova az érdekeik elsősorban viszik és ezért a kínai vállalatok, amelyek jöttek az idők során Európába, a minőságjavulás jeleként kutatás-fejlesztési központokat hoztak létre, de ezeket sosem a kelet-európai országokba vitték, hanem elsősorban Angliába - amíg az az Európai Unió tagja volt - és Franciaországba, illetve Németországba, mert nekik megvannak a feltételeik ahhoz, hogy egy kutatás-fejlesztési központot, egy nagy vállalatot működtetni tudjon. „Ahhoz munkaerőre, van szükség, infrastruktúrára, amely nálunk nincsen meg.”

A Klikk TV Tíz című műsorában Krajczár Gyula újságíró, a Jelen című lap főszerkesztő-helyettese úgy vélte a magyar kormány túldimenzionálja a magyar-kínai kapcsolatokat. Mint fogalmazott, „értéke fölött beszélnek róla és próbálják bizonygatni, hogy mennyiféle gyümölcsöző kapcsolat van a két ország között.”

A kínaiak Európában partnerként az unióra néznek, és olyan partnerre lenne szükség, aki az unióval való együttműködést segíti.

Krajczár Gyula, mint Kína jó ismerője, rámutatott, az Európai Unió nagyobb országainak sokkal kiterjedtebb kapcsolataik vannak Kínával, mint nekünk, csak nem csinálnak belőle ideológiai kérdést.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom