Pető Iván: nincs válságban a liberalizmus

KlikkTV 2021. szeptember 20. 20:53

„A világnak olyan problémái jelentkeztek az elmúlt időszakban, amelyekre ezek a tekintélyelvű, ha tetszik, erősen nacionalista, befelé forduló, gyűlölködő nézetek teret adnak” – mondta a Klikk TV Tíz című műsorában a gazdaságtörténész, az SZDSZ egykori elnöke, aki szerint ez azt mutatja, hogy visszaszorult a liberalizmus.

Pető Iván azonban, hozzátette, hogy a történelemben mindig is jelen volt az uralkodó ideológiai eszmék hullámzása, így hol egyik, hol másik volt dominánsabb.

„Azt, hogy abban az értelemben válságban lenne a liberalizmus, amelyben a kormány, vagy Orbán szereti ezt hangsúlyozni, azt én nem fogadom el” – jelentette ki Pető Iván, mivel úgy látja, hogy az „ellen-ideológiáknak” sincs megoldásuk a világ új problémáira.