Stumpf András: „törzsi szellem” fűzi össze Magyar Péter híveit

KlikkTV 2024. augusztus 3. 10:00

Magyar Péter nagy politikai tehetséggel, nem egy tekintetben a Fidesztől átvett módszerekkel szervezi pártját. Erről beszélt Stumpf András, a Heti Válasz publicistája a KlikkTV Tíz című műsorában Bolgár Györgynek. Hozzátette, ha nem követ el nagyobb hibát, a mintegy törzsi alapon szerveződő Tisza Párt, tovább növelheti befolyását és – elvileg – 2026-ban megbuktathatja az Orbán-rendszert. A Fidesz azonban a ma érvényes szabályok szerint, a választási törvény megváltoztatásával (amint azt legutóbb a fővárosi választásoknál tette) keresztülhúzhatja ezeket a számításokat.

Stumpf, aki maga is készített már interjút az idén feltűnt politikussal, úgy látja, hogy Magyar kitűnő politikai pillanatot választott ki indulására, amikor a kegyelmi botrány a Fidesz szavazóit is megrendítette, hiszen pártjuk két, nagy gonddal felépített, népszerű női vezetője kényszerült távozásra.

Stumpf szerint egyfajta „törzsi szellem” fűzi össze Magyar híveit – ugyanúgy, mint Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc rajongóit. Magyar, aki a Fidesz 2002-es választási kudarca idején szocializálódott, jól megismerte a párt módszereit és hasznosítja azokat. Fontos, hogy követelései többnyire azonosak azokkal, amelyeket a többi ellenzéki párt már régen képvisel, de ott nem találtak visszhangra.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom