Tömpe István: ez a rendszer osztogatásból és fosztogatásból tartotta fenn magát, ennek vége

KlikkTV 2022. szeptember 27. 15:05

A jeles közgazdász, akinek az elmúlt évtizedek nagy átalakulásaihoz, privatizációihoz is szakmai köze volt, napjainkban főként a jelen kor folyamatait követi, sok esetben nyilvánosan posztolt elemzések formájában. Ezekről kérdezte Bolgár György a Klikk TV TÍZ című műsorában.

Immár tagadhatatlan, hogy újabb korszak- és rezsimváltás előtt állunk, amint biztonságpolitikai, úgy gazdasági okok alapján is, bár a jövő felsejlő kontúrjaiból még nehéz pontosan képet alkotni.  

„Ez valós megállapítás, bár akár csak a rendszerváltás előtt másfél évvel, úgy most is nehéz lenne megmondani, hogy mit is várhatunk. Akkor egy jókora történelmi pillangóhatás indította el az eseményeket” – válaszolta a volt Állami Vagyonügynökség ügyvezető igazgatója.

Mint fogalmazott ez a rendszer „a közjavak osztogatásból és fosztogatásból tartotta fenn magát, kialakított egy társadalmi alkurendszert, de ennek az alkunak most az alapjai rendülnek meg, bár a mértéke egyelőre beláthatatlan”. 

Az Orbán-kormány nem csak a pénzünket, de az értékes időnket is elrabolta. „Egy éve kellene felkészülnünk, napelemekre átállnunk, kazáncseréken gondolkoznunk, átgondolni a ’vasárnapi ebédet’. Ennek a lehetőségét is ellopták".



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom