Tóth Zoltán: bárki lesz az új államfő, már nem sunnyoghat
Az új köztársasági elnök küszöbön álló megválasztásáról és a júniusi Európai parlamenti és önkormányzati választásokról beszélgetett Bolgár György a KlikkTV Tíz című műsorában Tóth Zoltán választási szakértővel.
Semmit nem jelentene, ha Orbán Viktor lenne az államfő, hiszen egy személyben gyakorolja a főhatalmat, mondta a szakember. Véleménye szerint az utód kérdése belpolitikailag jelentéktelen, külpolitikai szempontból viszont annál fontosabb, miként fogadják majd azt az Európai Unióban.
Egyébként a Novák-botrány után, bárki is veszi át helyét, a posztja megerősödik. Az előzmények tükrében az utód kénytelen lesz adott esetben élni lehetőségeivel, általában önállóan cselekedni. Nem lehet már elsunnyogni a dolgokat, mindent egy nap alatt aláírni – ha más nem, a média ki fog ennyit kényszeríteni – fogalmazott Tóth Zoltán.
Úgy vélte, helytelen lenne, ha az ellenzék bojkottálná az elnökválasztást, hiszen jó milliós választótáboruk nem ezt várja tőlük. A közvetlen elnökválasztásnak akkor van értelme, ha egy majdani új parlamentben a jobboldal nem tudja leszavazni döntéseit. Az önkormányzati választásokon az ellenzéknek a legkisebb közös nevezőt megtalálva együtt, a jelölteket előválasztásokon kiválasztva kellene indulnia – véli a választási szakértő.