Totyik Tamás: a pedagógushiány hatalmas feszültségeket tud okozni

KlikkTV 2023. július 17. 16:01

Szent Péter is a kormány mellett állt, hiszen elmosta az eső a pedagógustüntetést aznap, amikor elfogadta a parlament a státusztörvényt – mondta a Klikk TV Mélyvíz című műsorában Totyik Tamás a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Hozzátette, belefásultak az emberek, és akik keresettek a budapesti munkaerőpiacon, azok már elmentek, nem harcolnak tovább. Más tiltakozási módszer kell, mert előbb-utóbb meglátják a tanárok, hogy a kisiskolákat bezárják és napi 12 órát bent kell lenni az iskolában, annyi plusz feladatot fognak kapni, és amikor ezzel szembesülnek, akkor lépnek majd arra az útra, hogy komolyabb ellenállás legyen - de a kormány erre számít – hívta fel a figyelmet az érdekvédelmi vezető.

Szerinte új fajta ellenállásra van szükség, ha nem sikerül a népszavazás. „A kollégákat felkészítjük, hogy az új jogszabályokkal hogyan tudnak élni, hogy ne legyen feladat a wc takarítása, vagy ha úszásoktatásra kötelezik, akkor az ne abból álljon, hogy a lányok haját kell szárítani.”

Ha a tanárok minden szabályt betartanak, akkor meg lehet bénítani a közoktatást, le lehet lassítani a folyamatokat és kiderülhet, hogy a pedagógushiány milyen feszültségeket tud okozni.

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom