Választási csalás ide vagy oda, kilenc évre kap megbízatást az NVI új vezetője
„Arra készülnek, hogy a választókörök ismételt átrajzolásával, elvegyenek egy mandátumot Budapesttől, így az ellenzéktől” – mondta Tóth Zoltán választási szakértő. Arra is felhívta a figyelmet, hogy nem véletlenül fogják kilenc évre választani az új Nemzeti Választási Iroda vezetőjét, hiszen „úgy maradhat fideszes ez az ember akkor is, ha ’22-ben az ellenzék nyeri az országgyűlési választásokat.”
Pálffy Ilona, aki nyugdíjazása miatt, lemondott az NVI vezetéséről, úgy nyilatkozott, hogy „a választási törvény nem alkalmas arra, hogy kiszűrje az átjelentkezéses csalókat”, Tóth Zoltán szerint, pedig ezt kétharmaddal bármikor tudná módosítani a jelenlegi hatalom. Hozzátette: amikor én voltam a választási iroda vezetője, akkor ki volt adva a jegyzőknek, hogy a voksolásokat megelőző hatodik hónaptól figyelni kell az átjelentkezők számát. Ha ez a szám meghaladta a tíz-tizenöt választót, az összes további jelentkezőt figyelmeztetni kell arra, hogy a fiktív átjelentkezés bűncselekmény”.