Bagossy László az SZFE elhagyásáról: egy nagyvonalúbb és méltányosabb rendszer következhet

– A Free SZFE-t támogató Várkonyi Zoltán Alapítvány és a Freeszfe Egyesület némileg összemosódik a kívülálló számára. Melyiknek mi a feladata a jelenlegi Színház- és Filmművészeti Egyetemhez vagy Alapítványhoz képest?

– A Várkonyi Zoltán Alapítvány sok éve jött létre az SZFE hallgatóinak egyetemen kívüli tevékenységeinek támogatására. A blokád idején ennek bankszámlájára érkeztek a civil támogatások. Miután a hallgatók kivonultak a Vas utcából és új helyszínt kerestek, jogi személyként a Damjanich utcai iskolaépületre a Várkonyi Alapítvány adott be pályázatot. A Freeszfe Egyesület csak ezután alakult meg, s azt terveztük, hogy társbérletben más művészeti közösségek is helyet találhatnak majd a házban.

– Másként alakult.

– A Várkonyi Alapítvány továbbra is a Freeszfe céljaira kívánja elkölteni az erre címzett támogatásokat, a Freeszfe Egyesület pedig megpróbálja továbbvinni azt a tradíciót, amit a Vas utcából magunkkal hoztunk. Továbbra is nagy szükségünk van a támogatóink segítségére.

– Ön is a (váratlanul?) felmondott 26 SZFE-s tanár között van. Mi motiválta ezt a határozott lépést?

– Többen már jóval korábban fel szerettek volna állni, de a blokád idején támogatni akartuk a hallgatóinkat, és az őszi félév megmentéséért is együtt harcoltunk velük. Tanítással, és a jog eszközeivel igyekeztünk megvédeni a félévet, több bírósági végzés is született, mind nekünk adott igazat. Ezek értelmében alaptalan volt minden otromba támadás és szándék az új vezetés részéről a félév ellehetetlenítésére. Hiába módosították újra meg újra az szmsz-t és a tanév rendjét, hiába lőtt ki ránk egy kormányrendeletet a pandémia fedezékéből maga a miniszterelnök, nem sikerült jogalapot találniuk az őszi szemeszter megsemmisítésére. Az új félév kezdetén a diákok elvégzett tanulmányait biztonságban tudva, léphettünk tovább. Az alkotmánybírósági beadványunkról pedig mindig is sejtettük, hogy Strasbourgban fog majd landolni, de azokat az éveket már nem akartuk az SZFE-n kivárni.

– Némi számháború alakult ki az elmúlt egy-két napban, mivel Vidnyánszky Attila, az SZFA kuratóriumának vezetője demonstratívan nyilatkozta: öt százalékkal többen jelentkeztek az egyetemre, mint előzőleg, ezt viszont többen cáfolják. Mi az igazság?

– Jól látható az új vezetés stratégiája: hatalmas mennyiségű új hallgatót szeretnének felvenni, ehhez pedig temérdek új szakot kell indítaniuk. Mi korábban mindig alaposan mérlegeltük, hogy milyen képzésekből mennyit érdemes vállalni. Itt most nyilvánvalóan nem a minőségi, hanem a mennyiségi szempontok dominálnak. Tanári kapacitásuk sincs hozzá, hogy ennyi diáknak magas színvonalú oktatást biztosítsanak, és a felvételi arányszámai is azt igazolják, hogy sokkal több helyre jóval kevesebben jelentkeztek. 

– Ezzel a felhíguló létszámmal magyarázható Vidnyánszky szemérmessége, hogy nem meri a felduzzadt szakokhoz felvett oktatókat nevesíteni? Mert szakmailag talán még gyászosabbak, mint az eddig ismertek?

– Az biztos, hogy eddig semmiféle szakmai terv nem látott napvilágot. Úgy indultak neki ennek az egész „megújulásnak”, hogy nem adtak számot az elképzeléseikről. Az új osztályokat még az általunk megfogalmazott, évekkel ezelőtti felhívások szövegével hirdették meg. Öt évvel ezelőtti mondataimat látom újra a színházrendezői szak kiírásánál – arra sem volt szellemi kapacitásuk, hogy sajátot írjanak. 

– A kuratóriumot meglepte a kollektív felmondásuk?

– Nem tudom, hogy őket mi lepi meg vagy mi nem. Vidnyánszky a nyilatkozataiban gyakran kérkedik azzal, hogy belső informátoraiknak köszönhetően, mindent tudnak rólunk. Ezt a III/III-as mentalitást az Európai Bizottságnak is büszkén demonstrálta, amikor kiszivárgott kémfotókat mutogatott az egyetemfoglalók rumlis vacsoraasztaláról.  

– Az elmúlt héten beszéltem az egyesület másik képviselőjével, Csató Katával, s ő úgy nyilatkozott, hogy a második félévet még kitöltik a Damjanich utcában, a hét végére mégis bejelentették, hogy elhagyják az épületet. Volt-e bármilyen kényszer? 

– Az önkormányzat nagyvonalúsága, hogy visszafizette a háromhavi kauciót, lehetővé tette az azonnal távozásunkat, és mi éltünk is a lehetőséggel. A támogatóink pénzéről van szó, minden fillérért felelősséggel tartozunk. 

– Az eddigi fellépéseik, akcióik, ellenállásuk a kezdetektől átgondolt és megfontolt volt. Ennek logikája mentén, most sem gondolnám, hogy vakon ugranak a semmibe a felmondást követően. Tervezik-e s ha igen, miként a további együttműködést?

– A Damjanich-affér váratlanul ért minket. Előtte sokfelé keresgéltünk, ez az épület optimálisnak tűnt, nagyon megörültünk neki. Még a hely megkapó, távoli előtörténetét is tanulmányoztuk, de semmilyen nyomát nem leltük a konfliktusoknak, amiknek később a közepébe csöppentünk. Az önkormányzat túlságosan nagy vonalakban tájékoztatott minket a körülményeket illetően, és abban a tudatban pályáztunk – méghozzá piaci feltételekkel –, hogy az épület évek óta parlagon hever. A zeneiskola kipattanó ügye aztán magas labda volt az ellenségeinknek, és egy elképesztően demagóg hisztéria alakult ki a részletek ismerete vagy ismertetése nélkül. Rögtön tárgyaltunk a zeneiskola képviselőivel, megtudakoltuk az álláspontjukat, tanárokkal, szülőkkel beszélgettünk. Kiderült, hogy nem egészen úgy áll a helyzet, hogy 600 gyerek pityeregve kint áll az esőben, hegedűtokkal a hóna alatt. A valóság az, hogy a zeneiskolai képzés nagy része nem az iskolaépületben, hanem különböző iskolákban zajlik, tehát az oktatók házhoz mennek, és a saját iskoláikban képezik a gyerekeket. Ez mindenhol bevett és észszerű gyakorlat.

Az új épület feltehetően egy szűkebb, idősebb korcsoport elit-képzését szolgálhatná méltó feltételek között. A konfliktus másik oka az, hogy a milliárdos összegek felett rendelkező Klik, az állami fenntartó, semmit sem lépett az ügyben. A korábbi fideszes polgármester, Vattamány Zsolt, a fideszes államnak minden további nélkül felkínálta a felújított önkormányzati épületet. A DK-s polgármester, Niedermüller Péter számára viszont egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy az önkormányzati és az állami vagyon összeolvadjon. Azt is tudni lehet, hogy csak az épület felét tervezték speciálisan zeneiskolai célokra, s állítólag a Klik szerette volna az épület másik felét használni. Ők egyébként a szomszédos 6. számú házban működnek, az ellenségeik szerint csak egy falbontásnyira a zeneiskolától. Itt tehát egy olyan politikai konfliktus kellős közepében találtuk magunkat, amit nem dolgunk és nincs is lehetőségünk megoldani. Művészképző intézményként teljesen együttérzünk egy másik művészképző intézménnyel, akik szűkös állami fenntartásban sínylődnek és pártfelügyelet alatt állnak. Most kíváncsian várom, hogy azok a szelektív igazságérzettel protestálók, akik korábban hallgattak, de akik ütöttek-vágtak bennünket a Damjanich utcában, kitartanak-e továbbra is a zeneiskola ügye mellett vagy loholnak utánunk, hogy más helyszíneken is kétségbe vonják jogunkat az autonómiánk megóvására.  

– Legyünk őszinték, az Önök színre lépéséig azt sem tudta a közvélemény, hogy létezik a Molnár Antal Zeneiskola, nemhogy egy új épületbe költözne.  

– Pedig az, hogy évekig üresen áll egy felújított épület, szerintem sokkal nagyobb botrány, mint az, hogy valaki végre értelmes dologra akarja használni.

– Az SZFE-től felállt „26-ok” együtt maradnak?

– Igen, igyekszünk. Sok olyan tanár is velünk tart, akik már korábban felmondtak és olyanok is, akik sosem tanítottak az egyetemen. Világszínvonalú tanárgárda állt össze, akikkel a megfelelő időben majd a nyilvánosság elé fogunk állni. Most a működésünk feltételeinek megteremtésén dolgozunk, hazai és nemzetközi támogatók segítségével. Egy hivatalos egyetemi akkreditáció megszerzése hosszabb időt venne igénybe, ebben egyelőre nem gondolkodunk. A felsőoktatás ráadásul állami monopólium, és az ellenséges politikai közeg sem adna most ehhez reményt. 

– Terveznek-e egy, a CEU-hoz hasonló működési struktúrát?

– Jó példa a CEU esete, ott az állam elbukta a nemzetközi pert. De a CEU már nem szándékozik visszaköltözni Bécsből Budapestre. Gondolom, nem tekintik biztonságos környezetnek Magyarországot, amit tökéletesen megértek. Ráadásul Palkovics miniszter már jelezte, hogy ha kell, akkor egy új szabályozás alá vetik a külföldön akkreditált egyetemeket, „mondjuk a bajorra”, amihez szükség lesz egy hazai (általuk felügyelt) társegyetemre is. Mindez félreérthetetlen üzenet mindenkinek, aki ma Magyarországon egyetemi autonómiáról álmodozik. 

– Milyen formát terveznek?

– Egyelőre szabadegyetem leszünk, és természetesen igyekszünk minden törvényes keretet betartani, illetve kihasználni. Ez persze nem lesz biztosíték a nyugodt munkára, a vegzálásokra fel vagyunk készülve. Ma Magyarországon nincs független intézményrendszer, az Oktatási Hivataltól a NAV-on és az Állami Számvevőszéken át, az Alkotmánybíróságig minden a kormányzó párt óhajai szerint működik. 

– Az egyetemen maradt diákok hogyan tudják tartani a kapcsolatot Önökkel, illetve Önök velük?

– Sokat fórumozunk online, és remélem, hogy számos közös munkánk is megvalósulhat majd. Egy részük aktív maradt, feltűnően sokan passziválták a tanulmányaikat, s mivel az elmúlt év a Covid miatt zömmel a jelenléti oktatás hiányában zajlott, egyre tolódik a pillanat, amikor az SZFE régi közösségének ténylegesen az új vezetőkkel kell egy fedél alatt dolgoznia. Ez nem hiszem, hogy egyszerű lesz, a magam részéről további távozókra számítok. Nálunk ők is menedéket találhatnak majd. Igazi „háborús nemzedék” lett a mostani fiatalokból, nagyon sok idő kell majd, hogy ezek a sebek begyógyuljanak.

– A történtek nem nyomják rá a bélyeget a diákok későbbi alkotói személyiségére? Elvégre nem ellenállónak mentek eredetileg, hanem művészetet tanulni. 

– Azt remélem, hogy inkább okulnak és épülnek a történtek hatására. Ha pedig ez az ország  olyan ország marad, amiben az SZFE-s lázadás priusznak és stigmának számít, akkor jobb, ha a FreeSZFE hívei nem is ebben az országban gondolkodnak. Én abban bízom, hogy az állami intézmények vissza tudnak térni pártsemleges, szakmai autonómiáikhoz. Ahogyan az akadémiai szabadság sem a jobb- vagy a baloldal ügye, úgy kéne felismerni és óvni a közös demokratikus értékeinket. Az SZFE-ről folytatott vitákban örökké és feleslegesen folyik a szó egyes személyek jelleméről, tehetségéről és alkalmasságáról, miközben az intézményes garanciák ennél sokkal fontosabbak. 

– Miután újabb 90 napra meghosszabbították a járvány miatti rendkívüli helyzetet, Önök is kaptak némi haladékot, hogy megtalálják az optimális tevékenységükhöz vezető utat. Várható még meglepetés a Freeszfe kapcsán?

– Nyitott a kommunikációnk, mindenről mindig tájékoztatjuk a nyilvánosságot – de csak akkor, amikor már lefolytattuk a döntésekhez szükséges belső vitáinkat. Világméretű krízis tombol körülöttünk, amit a mi problémáink nem írhatnak fölül. Erről szólt a blokád önkéntes feladása is. A közös bajról, amelyben vergődünk. A szolidaritásról. 

– A kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes egy hétfői rádióinterjúban együttérző távolságtartással reagált arra a kérdésre, hogy van-e lehetőségük a Freeszfe Egyesületet segíteni. Terveznek ilyesmit, megkeresik a Fővárosi Önkormányzatot?

– Nem hallottam Gy. Németh Erzsébet nyilatkozatát, de hónapokkal ezelőtt, mint a Fővárosi Önkormányzat képviselőjével, vele is tárgyaltunk. Segítőkész volt és elkötelezettnek látszott  az akadémiai szabadság iránt. Nem DK-s képviselőként, hanem mindannyiunk megválasztott főpolgármester-helyetteseként fordultunk hozzá, hiszen az egyetemi autonómia ügye pártfüggetlen, és nagyon remélem, hogy az ellenzéki pártokat sem fogja végzetesen frusztrálni, amikor az autonómiánkhoz velük szemben, és a segítségük dacára is ragaszkodunk. Ha valóban megértik, hogy miről van szó, akkor ezt el kell fogadniuk. Ne feledjük, hogy ennek az országnak a fele Donald Trumpot siratja, és azon kesereg, hogy Putyin miért nem tudta rendesebben megmérgezni Navalnijt. A Freeszfe közösségét pedig egy kanál vízben meg tudnák fojtani. A fővárosi vezetés tud az ügyünkről, de most jóval súlyosabb problémákkal kell megbirkóznia. Sok helyről kapunk segítséget, amiért hálásak vagyunk. Ha fideszes felajánlás érkezne, azért is hálásak lennénk – de ilyesmiről persze nem tudunk. Pedig az egyetemi autonómiát nem Kun Béla találta ki. Annak mindennél erősebbek a keresztény-konzervatív gyökerei.