135 millió forintért érkezik új szőnyeg a parlamentbe

HírKlikk 2020. szeptember 10. 10:30 2020. szept. 10. 10:30

A kézi csomózású szőnyegek beszerzésére kiírt első közbeszerzési eljárás eredménytelenül zárult, de másodszorra sikerült az Országgyűlés Hivatalának vállalkozót találnia a nyolc darab szőnyeg szállítására.

Az Mfor számol be arról, hogy 135,6 millió forintot költ szőnyegekre az Országgyűlés Hivatala. A nyolc szőnyegről szóló pályázatot először júniusban írták ki, azonban akkor az egyetlen pályázó is visszavonta ajánlatát.

Most újra kiírták a pályázatot és ismét egy cég indult el a munkáért – de ezúttal nyert is.

Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe feltöltött dokumentum alapján, a nyolc darab, összesen 269 négyzetméter területnyi szőnyeg az Országház Nándorfehérvári termébe és annak előterébe, valamint a Pázmándy terembe kerül majd. Ezek gyapjúszőnyegek lesznek, kézi csomózással készülnek, mintásak lesznek és nyolc milliméter flórmagassággal kell rendelkezniük.

A munkát megnyerte a békésszentandrási ART-KELIM Kft., amely 135,6 millió forintért szerzi be a kívánt mennyiségű és minőségű szőnyegeket.

2019-ben összesen 80 millió forint bevétele volt a cégnek, így ezzel a rendkívül magas árral az egész éves bevételét fedezi a cég. Igaz, van mit javítani a nyereségességen, hiszen tavaly a 80 milliós bevételhez mindössze 411 ezer forint nyereség társult.

Magyarországon Békésszentandrás az egyetlen hely, ahol ilyen minőségben készítenek szőnyeget, így nem véletlen, hogy a cég egyedül indult el a tenderen, hiszen a négyezer lelkes település a magyar perzsa első és utolsó fellegvára is.

Forrás: mfor.hu