A békéért ad ingyenes koncertet a Fesztiválzenekar a Hősök terén
Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar ingyenes szabadtéri koncertre hívja a várost a Hősök terére augusztus 31-én este 7 órától. A Koncert a békéért címmel rendezett hangverseny a zenével kíván felszólalni a béke, a tisztelet, a barátság és a szeretet mellett. A program Bach, Mahler és két kortárs zeneszerző műveiből áll, a BFZ muzsikusaihoz pedig ezúttal ukrán, orosz, izraeli és palesztin vendégművészek is csatlakoznak.
A Fesztiválzenekar hangversenye a világunkra nehezedő fegyveres konfliktusok, háborúk okozta emberi szenvedésre szeretné felhívni a figyelmet, és kiállni a béke, a tisztelet, a barátság és a szeretet értékei mellett. Olyan nemzetközi vendégművészek állnak majd színpadra, akik közös fellépésükkel tanúsítják, hogy a zene képes a kölcsönös félelmek és bizalmatlanság enyhítésére.
Fischer Iván az idén nem először keresi a művészi válasz lehetőségeit politikai kérdésekre. Januári izraeli karmesteri vendégszereplése után húsvétkor az általa vezetett Fesztiválzenekarral különleges passió-előadást mutatott be, ami érzékeltette az együtt zenélés erejét palesztin és izraeli művészek között. „A Budapesti Fesztiválzenekar tagjaihoz ezúttal háború sújtotta régiók zenészei csatlakoznak. Együtt, a zene révén szeretnénk kifejezni közös reménységünket, hogy véget érhet a fegyveres konfliktusok okozta szenvedés, és a jövőt a kölcsönös megbecsülés és a béke jellemzi majd” – fogalmazott Fischer Iván.
Az estén elhangzik Johann Sebastian Bach d-moll hegedű-kettősversenye egy ukrán és egy orosz hegedűművész közreműködésével, Augusta Read Thomas Plea for Peace (Könyörgés a békéért) című szerzeménye, Idan Raichel izraeli énekes-dalszerző művei Taiser Elias palesztin zenész kíséretével, a programot pedig Gustav Mahler III. szimfóniájának fináléja zárja.
A közösségi programok fontosságáról is beszélt a Hírklikknek korábban adott interjújában Erdődy Orsolya menedzser-igazgató.