A bulihajók ellen hozott fővárosi rendelkezést védték civilek a Tisza Párt politikusával szemben
Nyílt levelet írt Ordas Eszternek, a Tisza Párt tagjának és leendő fővárosi képviselőjének a Levegő Munkacsoport és az Újlipótváros Szuperblokk nevű civil szervezet, miután a párt július 6-i rendezvényén a politikus „elhibázottnak” nevezte a Duna-parti építési szabályzat nemrég elfogadott módosítását.
A két szervezet emlékeztet, az új szabályzat a kikötők számának visszafogásával, a sűrűn lakott belvárosi lakóterületek mentén a kikötött hajók számának csökkentésével, valamint a bulihajók kikötésének megtiltásával kezelné a budapesti dunai hajóforgalom tarthatatlan helyzetét – írja a hvg.hu.
A módosítással nem mindenki ért egyet, míg az V. és XIII. kerületben üdvözölték a lakosok, addig a Személyhajósok Szövetsége erősen bírálta azt.
A civilek levelükben, amiben több kérdést is feltettek Ordas Eszternek arra kérték őt, hogy tisztázza az álláspontját.
„Mint az valószínűleg ön előtt is ismert, a tömegturizmus minden ezzel érintett célpontra elfogadhatatlanul nagy terhet ró. Nincs ez másként Budapesten sem. Szervezeteink – sok más egyéb ügy mellett – kiemelt figyelmet fordítottak eddig is a dunai turisztikai célú hajóforgalom és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások okozta problémák vizsgálatára, és sürgették olyan megoldások kidolgozását, amelyek érdemben csökkentik az érintett budapesti kerületek terhelését”
Ordas Eszter neve pár hónapja egy hajós kartellügyben tűnt fel, nemrég pedig hajós cégek nevében próbálta megakadályozni a dunai hajózás szigorítását, és ez Karácsony Gergelynek is szemet szúrt. A főpolgármester még májusban Facebook-posztjában azt állította, hogy „Magyar Péter fővárosi listájának második helyén egy olyan cég jogtanácsosa áll, akivel szemben korábban épp a BKV indított versenyhivatali eljárást kartellezés miatt”.
Ugyan Karácsony Gergely nem nevezte meg kire gondol, a Tisza Párt fővárosi listájának második helyén Ordas Eszter állt.