A Fidesz politológusa nem szereti Hamiltont

Föld S. Péter 2021. december 14. 07:20 2021. dec. 14. 07:20

Deák Dániel politológus, vasárnap délután egy boldog szmájlival súlyosbított bejegyzést tett közzé a Facebookon. A XXI. Század Intézet vezető elemzője örömét fejezte ki, amiért nem a Fidesz gyermekvédőnek nevezett törvényét bíráló Lewis Hamilton, hanem Max Verstappen lett az idén a Forma-1 világbajnoka.

Max Verstappen világbajnok! Élete első világbajnoki címét szerezte meg, miután legyőzte a rendszeresen politikai provokációkat végrehajtó – még a magyar gyermekvédelmi törvényt is támadó Lewis Hamiltont”írta közösségi oldalán az autósport iránti érdeklődéséről korábban nem igazán ismert Deák Dániel.

Apró örömök aranyozzák be mindennapjainkat. Ki attól lesz boldog, hogy nem Hamilton lett a világbajnok, míg másoknak az okoz örömöt, ha a csekkek befizetése után még marad pénzük ennivalóra. Tegyük hozzá: Deák Dániel még vissza is fogta magát, hiszen nemcsak Hamilton, hanem Sebastian Vettel vereségének is örülhetett volna. Utóbbi sem lett az idén világbajnok – korábban viszont négyszer – viszont, akárcsak Hamilton, ő is bírálta, a sokak által homofóbnak tartott, ám az Orbán-kormány kommunikációjában gyermekvédelminek nevezett törvényt.

Sajnos, a világ rosszul van berendezve, és nem mindenki osztozott Deák Dániel örömében. Többen vitatkoztak a politológussal, amit onnan lehet tudni, hogy hősünk hétfőn újabb poszttal jelentkezett a közösségi oldalon. „A balliberális oldalon tegnap kiakadtak azon (még a 168 Óra és HVG is cikket írt róla), hogy azt mertem írni: örülök, hogy Max Verstappen nyert a rendszeresen politikai provokációkat végrehajtó Lewis Hamiltonnal szemben. Nagyjából azt írják: szörnyű vagyok, hogy politikát vittem a sportba. Nos, kisapáim, úgy tűnik, szövegértési problémáitok vannak vagy tudatosan olvassátok félre! Egyebek mellett pont azért nem szimpatikus nekem a Mercedes pilótája, mert rendszeresen politikát visz egy autósportba. Én csak ezt jegyeztem meg…”

Nos, kisapám, volna min töprengeni. Például azon, hogy a két Forma 1-es pilótának miért az a véleménye a Fidesz parlamentje által elfogadott törvényről, hogy az homofób, tele van alávaló csúsztatásokkal és úgy általában, kifejezetten demokráciaellenes. Sem Hamiltonnak, sem pedig Vettelnek nem fűződik érdeke hozzá, hogy bírálja ezt a törvényt, mert – szemben a magyar ellenzékkel –, nem akarnak kormányra kerülni Magyarországon. A „hátsó szándék” – miszerint letaszítanák a nemzet legjobbjait a trónról, és átvennék tőlük az ország irányítását – részükről tehát kizárható. Azt sem feltételezhetjük róluk, hogy Brüsszel utasításait követik, Gyurcsány kottájából játszanak, és Soros György fizeti a zsoldjukat.

Ezek az emberek – és a hozzájuk hasonlóan nyilatkozó hírességek – semmit nem akarnak Magyarországtól. Nem akarnak kormányra kerülni, nem lennének a majdan felálló, ma még ellenzéki politikusokból álló kabinetnek sem tagjai, sem pedig haszonélvezői.

Ettől persze még Deák Dániel drukkolhat Verstappennek. Rajta kívül sokan vannak a világon és Magyarországon is, akik a holland versenyző győzelméért szorítottak. Még olyanok is akadtak közöttük, akiknek, Hamiltonhoz hasonlóan, szintén nem tetszik a súlyosan homofóbnak mondható, „gyermekvédelmi” törvény.