A francia hatóságok igazolták: újságírókat figyeltek meg a Pegasus kémprogrammal

HírKlikk 2021. július 30. 16:50 2021. júl. 30. 16:50

Először támasztotta alá hatósági vizsgálat annak a megfigyelési botránynak a részleteit, amit oknyomozó újságírók két hete tártak fel.

A francia hatóságok által elvégzett vizsgálatok is igazolták, hogy egy francia újságíró telefonját ugyancsak megtámadták a Pegasus nevű kémprogrammal – írja a Telex, Le Monde értesülésére hivatkozva. Nagyjából két hete leplezték le nemzetközi oknyomozó újságírók az elmúlt évek legkomolyabb lehallgatási botrányát. Mint kiderült, számos országban újságírók, üzletemberek és ügyvédek százainak mobiltelefonjára telepíthették az izraeli NSO vállalat Pegasus nevű kémszoftverét, amit minden jel szerint a magyar állam is bevethetett. Franciaországban a hatóságok ezután vizsgálni kezdték az ügyet.

A Le Monde úgy tudja, hogy a France 24 tévécsatorna egy magas beosztású újságírója is érintett a megfigyelési botrányban. A telefonszáma az NSO marokkói ügyfelének volt a célpontja, és a francia kiberbiztonsági ügynökség (Anssi) vizsgálatai a lap szerint igazolták: valóban meg is támadták a készülékét. 

A francia lap szerint csütörtökön a Mediapart oldal alapítójának és egyik újságírójának telefonját is vizsgálni kezdték a hatóságok. Azt írják, hogy információik szerint ezekben az esetekben is megerősítették a vizsgálatok az Amnesty szakértőinek megállapításait, miszerint a két telefonba behatoltak a kémprogrammal.

Korábban a Washington Post listája alapján kiderült, hogy Emmanuel Macron francia elnök is azok között volt, akik célszemélyei lehettek a Pegasus-kémszoftvernek.