A főügyészségen nyoma veszett Jávor Benedek Elios-ügyben tett feljelentésének
A Központi Nyomozó Főügyészség nem találja azt a feljelentést, amelyet Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője tett ismeretlen tettes ellen, hivatali visszaélés gyanújával tavaly az Elios-ügyben a hatóságok bűnpártolásnak tűnő magtartása miatt – írja a Népszava.
A lap úgy tudja, hogy az ORFK a feljelentést tavaly augusztusban a főügyészséghez továbbította, ott viszont nyoma veszett. Jávor érdeklődése nyomán az elmúlt napokban sem az ügyszám, sem a feljelentő neve, sem az Elios név alapján nem találták azt.
Az eljárásban azt kellene vizsgálni – az OLAF által részletesen dokumentált esetekben –, hogy megvalósult-e a bűnpártolás vagy más hivatali visszaélés a kedvezményezett önkormányzatok, illetve a megbundázott pályázatokról a Tiborcz-cég számára kedvezően döntő Miniszterelnökség részéről.
Hétfőn derült ki, hogy az Orbán-kormány kiveszi az Európai Bizottságnak leadandó végleges számlacsomagból az Elios projektek számláit. Jávor Benedek álláspontja szerint ezzel az Orbán-kormány gyakorlatilag lemond az EU-s finanszírozásról, és ez egyúttal annak is beismerése, hogy Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az érdekeltségébe tartozó cég törvénytelen, korrupt módon nyúlta le az uniós pénzt.