A halál hídja

Nagy Mariann 2023. november 22. 17:25 2023. nov. 22. 17:25

A San Franciscó-i öböl felett épült Golden Gate bridge (az Aranykapu híd) az Egyesült Államok egyik legismertebb látványossága. Tragikus szerepéről kevesen tudnak: a több mint 60 méter magasan ívelő hídról felavatása óta már több mint 2000 ember ugrott a halálba. Most védőhálóval akarnak gátat vetni ennek.

A híd 1937-es megnyitása igazi népünnepély volt: több mint kétszázezren ünnepelték, hogy a gazdasági válság időszakában felépült ez a pompás, szemet gyönyörködtető alkotás. Senki nem számolt azzal, hogy az már tíz héttel átadása után emberéletet követelt: Harold Wobber, 47 éves, első világháborús veterán a mélybe ugrott róla. És egyre többen követték, követik mindmáig. A nyilvántartott öngyilkosságok száma 2000 körül van, de valószínűleg ennél jóval több, mivel nem minden ugrást észlelnek és távolról sem minden holttest kerül elő. Volt egyébként három gyilkosság is: szülők ledobták gyermekeiket, majd utánuk ugrottak.

Pszichológusok szerint a látványos híd mintegy vonzza azokat, akik véget akarnak vetni életüknek. Emellett viszonylag könnyű az ugrás – és biztos halált jelent. A négy másodperces zuhanás után a test súlyos sérülésekkel kerül a vízbe, s aki még életben van, megfullad. Kevés emberről tudnak, aki túlélte az ugrást – ötvenből egy. A halottkém, aki évtizedeken át vizsgálta a vízből kiemelt holttesteket és megrázták a gyakori, rendszeres tragédiák, feljegyezte: az öngyilkosok háromnegyede férfi volt, átlag életkoruk 40 év alatti. A foglalkozást tekintve az első helyen a diákok álltak, míg utánuk a tanárok következtek.

A The New York Times szerint az egyik ok, amiért ennyien választják a hidat öngyilkosságra, annak szerkezetében rejlik. A járdát övező korlátok ugyanis alacsonyak, bárki könnyen át tudja lépni azokat. Azaz bűnös gondatlanság is szerepet játszott a rengeteg tragédiában, miközben más ilyen építményeknél hamar reagáltak a helyzetre. A New York-i Empire State Buildingre, hajdan a város legmagasabb épületére az első öngyilkosságok után éppúgy védőhálót szereltek, mint korábban Párizsban az Eiffel-toronyra. 

A helyzet tükrében egyre többen kezdték sürgetni, tegyenek valamit az öngyilkosságok megakadályozására. Elsősorban olyanok, akik gyermeküket vagy más családtagjaikat vesztették el így. A hatóságok azonban műszaki, anyagi indokokra hivatkozva sokáig elzárkóztak attól, hogy legalább magasabb korlátokat építsenek a járdák mellé. Az illetékesek azzal is érveltek, hogy a magasítás megváltoztatná a híd megjelenését – és gátolná a kilátást a rajta sétálóknak...

Eddig megelégedtek azzal, hogy külön őrség figyelte, kamerákkal, járőrökkel, nincs-e ugrásra készülő ember a hídon, és segítették őket ebben az ott dolgozó szerelők, mázolók. A statisztikák szerint másnaponta átlagosan egy öngyilkosságot sikerült megakadályozni. Az öngyilkosjelöltek szerencsések voltak: a Kaliforniai Egyetem felmérte, hogy annak a 515 embernek 94 százaléka, akiket 1937 és 1971 között sikerült lebeszélni tervezett tettéről, természetes halállal végezte.

A 2000-es évektől szerveződött mozgalom arra, hogy végre változtassanak a helyzeten. A közösség tevékeny volt a közösségi médiában, filmeket készített, olvasói levelekkel árasztotta el a sajtót. Hatásos volt vándorkiállításuk több száz cipőből, amelyeket az öngyilkosok viseltek. Köztük volt az elsőé is, Wobber katona-csizmája. Segített a sajtó is, amely drámai cikkekben számolt be a Golden Gate, „A halálos szépség” sötét árnyoldaláról.

A mozgalom végül sikerre vezetett, sikerült biztosítaniuk a munkálatokhoz szükséges, csaknem 217 millió dolláros összeget. Megoldásként – történetesen a svájci Basel magas katedrálisának példájára – védőháló kiépítését választották és a munka tovább tartott, mint hajdan a híd építése. Az időálló nemesacélból készült háló összesen vagy 6 km hosszan fedi le a járdák alatti teret.

A siker távolról sem teljes. Az öngyilkosságok száma ugyan jelentősen csökkent, de a háló azoknak, akik végképp eltökélték magukat, nem akadály: beleugranak – onnan pedig a vízbe.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom