A katolikus egyház legfelsőbb vezetésében néhányan a NER kottájából játszanak

– Ha nem hozza nyilvánosságra egy szelfiben, hogy Hodász András részt vett az Index bezúzása elleni tüntetésen, akkor őt talán nem tiltják le. Nincs lelkiismeret furdalása?

– A legborzasztóbb, hogy nem azért háborodtak fel sokan, mert szóvá tettem Hodász atya politikai nyomásra történt elhallgattatását. Nyilván ezt nehéz is bizonyítani, de aki nyitott szemmel és füllel jár a mai közéletben, az el tudja dönteni, hogy valóban született-e politikai nyomás, vagy Hodász András passzióból szüntette meg a Papifrankó adását. 

Sokkal inkább azért támadnak, mert felelőtlennek tartanak, hogy az Index melletti tüntetésen egy katolikus pappal közös szelfit készítettem, amit közzé is tettem. Vagyis elhallgatásra, vagy öncenzúrára kényszerítenének. 

– Az persze igaz, hogy ha hallgat, akkor Hodász András, az ismert pap még mindig beszélhetne. 

– Nézze, elfogadhatatlan számomra, hogy a rendszerváltás után harminc évvel nem lehet véleményt nyilvánítani. Elfogadhatatlan továbbá, hogy egy pap nem vehet részt egy tüntetésen, mert az elhallgattatás veszélye fenyegeti. Ez tűrhetetlen! Ahogy az is elfogadhatatlan, hogy sokaknál nem a történtek, a politikai beavatkozás veri ki a biztosítékot, hanem az, hogy nem maradtam néma. 

– Tudta Hodász András, hogy a szelfit kiteszi a Facebookra?

– Igen, természetesen kértem a beleegyezését, s ahhoz hozzá is járult. De ne felejtse el, hogy Hodász atya korábban már egy nagyon markáns cikkben is kiállt az Index bedöntése ellen, nyilvánosan felemelte szavát a sajtó szabadságárét. A cikknek egyébként az volt a címe, hogy „Vére rajtunk”, ami egy nagyon erős párhuzam, hisz az Indexet lényegében Krisztus keresztjével állította párhuzamba. Vagyis Hodász atya már a szelfi készítése előtt kiállt az Index mellett. 

– Ráadásul azt is elmondta, hogy nem mindenben ért egyet a bedarált honlapon megjelent írásokkal. 

– Az teljesen természetes, hogy egy napilap minden egyes cikkével nem lehet azonosulni. Legfeljebb Orbán Viktor érthet egyet minden megyei lap tollba mondott írásával. Normális esetben vitatkozhatunk egy újságcikkel. Persze a vita fárasztó. 

Hodász András idézett cikkében felhívta a figyelmet arra, hogy Jézus is vette a fáradságot, hogy párbeszédet folytasson. Úgy vitázott, hogy vállalta a kudarc lehetőségét is, ahelyett, hogy erőszakkal érvényesítette volna az álláspontját. 

– Bár sok politikus tartja magát ebben az országban kereszténynek, mégis kevesen beszéltek erről.

– Sajnos így van. Az egyik egyházi propaganda oldal azt találta leírni: örülnünk kellene, hogy az Index megszűnt, mert sok egyházat kritizáló cikk jelent meg rajta. Ez azért felháborító, mert nem igaz, hogy a portál egyházellenes írásokat jelentetett meg, mindössze kritikus írásokat közölt a vallásos szervezetekről. De a sajtónak nem is dolga, hogy evangelizáljon, az legfeljebb az egyház dolga. Ugyanakkor a vallásos emberek feladata lenne, hogy saját egyházukkal szemben kritikusak is legyenek.

– Mondja, honnan lehet tudni, hogy a legfelsőbb politikai körökből érkezett a felkérés Erdő Péter bíboros úrhoz, hogy hallgattassa el Hodász Andrást?

 – Bizonyítani persze ilyet nem lehet, viszont elszólások, szóbeli megerősítések léteznek. A dolog természetéből adódóan, ezt a nyilvánosság előtt senki nem is meri vállalni. De szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy létezik az úgynevezett valóságbizonyítás. A történések igazolják, hogy igaz, amit mondtam. 

Egyébként a vihart kiváltó posztot azóta is többekkel megvitattam, és ma úgy látom, hogy Erdő Péter szintén az egyház függetlenségéért küzd. De csak egy nagyon szűk ösvényen lehet haladnia ahhoz, hogy a hatalom ne morzsolja fel az egyházat, tehát, hogy maradjon valamiféle mozgástér. Azért megkövettem a bíboros urat, amit a posztomban, az első felindulásból írtam, de azóta már tudom, hogy a katolikus egyház legfelsőbb vezetésben néhányan a NER kottájából játszanak. Tehát, amit mondtam, végül is az igaz, Hodász atyát letiltották. 

– Tudja, hogy kik?

– Közvetlenül a bíboros köréből hallok történetek arról, hogy milyen politikai nyomásgyakorlás létezik. Felháborító, hogy időnként a miniszterelnökségtől kapnak telefonhívásokat, amit ugyancsak nehéz bizonyítani, de nekem úgy tűnik, hogy ugráltatni akarják az egyházat. 

Őszintén mondom, nem tudom, hogyan jutottunk idáig. Kétségtelen, a rendszerváltás előtti időkben az egyház megszokta, hogy kiszolgáló szerepben van, tehát elnyomatásban élt. Ma sok tekintetben hasonló a helyzet. A posztomban én arról írtam, hogy ma az erőszak ugyan nem nyílt, s nem is véres. De a hatalom ma is erőszakosan lép fel az egyházzal szemben. Az eredmény ugyanaz: elveszik az egyház szabadságát. 

– A külső szemlélő azt látja, hogy az egyház sok esetben önmagától szolgálja ki a hatalmat. De abból, amit elmondott, az következik, hogy erre inkább rákényszerül. 

 Nézze, ha az egyházat azonosítják Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi püspökkel, akinek futballakadémiája van – de nem is szabad így hívni, mert kerülni kell a stadion elnevezést –, akkor ő a NER híve. De az egyházban nagyon sokféle lelkületű püspök van, sokukat meg sem merem nevezni, nehogy bajba sodorjam bármelyiket. 

Nemcsak a püspöki kar, hanem papság is megosztott, sőt, a hívek tömege szintén. Mint mindenütt, van, aki pénz-, vagy pozícióvágyból szolgálja ki a hatalmat, de van, aki elhiszi a szólamokat, s olyan is előfordul, hogy valaki a „végeken” azt hiszi, hogy magára maradt. Én azért is emeltem fel a hangomat, hogy az egymástól elszigetelten dolgozó papok, vagy hívők érezzék, nincsenek egyedül. 

Ezt a küzdelmet azért is folytatni kell, hogy az egyházon kívüli világ is lássa: a katolikus egyház nem egy kollaboráns intézmény, és nem adta fel az elveit a pénz és a hatalom oltárán, hanem nekünk a krisztusi útmutatás a legfontosabb. Csak hát mindenki vérmérséklete szerint próbálja megélni a helyzetet. 

– Tehát úgy gondolja, hogy a politika, a hatalom nemcsak a színművészeti egyetemre, illetve az akadémiára és a többire teszi rá a mancsát, hanem az egyházi támogatásért cserébe, totálisan uralja az egyházat is?

– A mai hatalom mindent uralni akar, az autonómia nem létezik a kormány számára. Az egyházat egyenesen saját bázisának tekinti, ezért nagyon szoros ölelésben tartja. Tudni kell azonban, hogy a mai állam és az egyház házassága a papság részéről nem szabadon köttetett meg. Vagyis az egyház kényszerházasságban szenved a hatalom mellett. 

Nyilván jogos a kritika: az egyház egészét senki nem kényszeríti, hogy ebben a kapcsolatban részt vegyen. De tudni kell, hogy sokan vannak, akik belül vívják a saját harcaikat. Ezért is állok a nyilvánosság elé. Abban bízom, hogy a hatalom mielőbb lelepleződik! Hogy mindenki előtt nyilvánvalóvá válik: ez a mai hatalom valójában nem követi a keresztényi értékeket, és remélhetően ez a rendszer is megdől. Hogy az egyházat többé ne kezelhessék a haza szolgálóleányaként.