A kitüntetés-dömping a hatalom szorongását jelzi

Valóban van annyi kimagasló teljesítmény, hogy már évente háromszor is kitüntetés-zuhatagot rendezhetnek? Nem jelenti ez a nagy szám az elismerések devalvációját?

2018-ban még egyetemi kollégáimmal készítettünk egy felmérést, amelyben a helyi kitüntetésekkel való elégedettségre is rákérdeztünk. A több mint 70 település kiválasztása ugyan nem volt reprezentatív, de az a tendencia mégis emlékezetes volt belőle, hogy minél autokratikusabban működött egy önkormányzat – értsd ezalatt: minél homogénebb volt a testület és ellentmondást nem tűrő a polgármester –, annál biztosabb volt, hogy ott több kitüntetést osztottak a jeles alkalmakkor. Hipotézisként azt gondolom, mindenki az ellenkezőt feltételezné, azaz minél inkább autokratikusba fordul egy településvezetés, annál szűkebben mérik a kitüntetéseket. De ez nem így van. Az általunk felkeresett önkormányzatok egyszerűen csak megpróbáltak a helyi közvélemény szemében „jó arcnak” mutatkozni, bár természetesen a kritizáló civileknek, vagy a helyi ellenzékhez sorolható embereknek nem adtak kitüntetést. Azt tapasztaltuk, ha nem vegyes a testület vagy ha nem elég demokratikusan fejlett a helyi közélet, akkor a kitüntetések száma gyarapodni fog. Az egyik településen az interjúalany azt mondta, ha az önkormányzat épülete előtt elsétál valaki az utcán, azt is behívják, és a kezébe nyomnak valamilyen kitüntetést. 

Ennyire fontos a politikának még települési szinten is, hogy a jobbik arcát mutassa?

Amit én „jó arcúságnak” nevezek, az valahol maga a populizmus. Nem kerül sokba. Nincs kontroll a kitüntetések osztogatása felett, a költségvetést nem terheli jelentősen. Még valamit nagyon fontosnak tartok: a jobban működő demokráciában a kitüntetéseket a szakmák adják, és nem a politikusok. A tekintélyelvű rendszerekben mindig igazodunk. Elvárják tőlünk és mi is elvárjuk magunktól. Ezekről le kellene szokni, tudatosítani kellene, hogy ez nincs így rendjén. 

Gyakran hallani, hogy a kitüntetést nem kiérdemelni kell, hanem átvenni…

Erről beszélek. Az a kitüntetésdömping, ami immár évente háromszor elárasztja az országot, ugyanerre utal. Be kell látni, hogy a kitüntetések mögött nincs mindig az a fajta teljesítmény, ami azt indokolná. Azt is meg szokták kérdezni viccesen azoktól, akikkel kezet fog valamelyik fontos ember, hogy a kitüntetéseddel pénz is jár, vagy csak a szégyen? És ez már néha olyan poén, ami nem is annyira nevetséges. Nehéz helyzetbe kerülhet az is, akinek felajánlják a kitüntetést, mert hogy is utasíthatná vissza? Minél autokratikusabb egy közeg, ez annál kockázatosabb, miközben annál nagyobb is a kísértés, hogy ne tartsanak a rendszer kegyeltjének. 

A 2026-os választás előtt lehet ennek egyfajta politikai felhangja is? A kitüntettek többsége a NER-nek kedves személy. Ezt tekinthetjük egyfajta végkielégítésnek?  

Én rosszabbra gondolok, de ugyanazt mondjuk. Szerintem a kormányzat igyekszik megtartani ezeket az embereket a maga berkein belül egy esetleges következő választás alkalmával is. A dolog pszichológiájából következik, ha én elfogadok egy kitüntetést, akkor nekem meg kell indokolnom a magam számára, hogy az értékes is. Ha megindokolom, hogy értékes, akkor nem fogok leválni arról, akitől kaptam. Aki pedig úgy adja a kitüntetést, hogy kétségbe van esve, mert netán széteshet a rendszere, az több kitüntetést fog osztogatni. Ez itt nem a „jófejség” populizmusa, hanem a hatalom szorongása.