A kórházi főigazgatóság vizsgálja a nyugat-magyarországi kuruzsló ügyét
Vizsgálat indul a nyugat-magyarországi kórházakban magát orvosnak kiadó kuruzsló ügyében – tudatta az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ).
Az OKFŐ rendkívüli közleményekből értesült a napokban a sajtóban megjelent sajnálatos, felháborító esetekről, amikor egyes kórházakban valaki magát orvosnak, orvostanhallgatónak kiadva, betegek közelébe férkőzött.
A kórházfenntartó valamennyi érintett – nyugat-magyarországi – intézményben belső vizsgálatot rendelt el, amelyek részben lezárultak, részben folyamatban vannak.
A vizsgálatok eddigi megállapításai szerint az ismeretlen jelenléte egyetlen betegnek sem okozott további egészségkárosodást, egészségromlást – írták.
„Az OKFŐ utasítására intézményei felülvizsgálták belső szabályozórendszereiket, az intézményekbe és az egyes osztályokra való belépésre vonatkozó előírásait. A kórházak menedzsmentjei felhívták a betegellátó szervezeti egységek vezetőinek és dolgozóinak az ellátásban résztvevő személyazonosságát – egyebek mellett az azonosító kitűzők meglétének – ellenőrzésére, különösen abban az esetben , amikor a gyógyító munkában külső közreműködő vesz részt " – áll a közleményben.
Az OKFŐ intézkedett arról is, hogy a kuruzslás gyanúja miatt folyamatban lévő rendőrségi nyomozást a kórházak minden rendelkezésükre álló eszközzel támogassák – tudatta a főigazgatóság.