A kormány háromszoros, vagy tízszeres áron vásárolt kínai maszkgyártó gépet

HírKlikk 2021. december 2. 10:33 2021. dec. 2. 10:33

A magyar hatóságok aztán meghökkentő indoklásokkal szüntették meg a költségvetési csalás gyanújával indult nyomozásokat. A közvetítő cég persze nagyon sokat keresett az üzleten.

A friss rendőrségi határozatból derült ki, hogy a TMT Technics nevű cég tavaly tavasszal 226 ezer euróért vette azt a kínai maszkgyártó gépsort, amit azonnal 600 ezerért adott tovább a magyar államnak. Vagyis majdnem háromszoros áron.

Szintén kínai, hasonló kapacitású gépet ugyanabban az időben netes piactereken ennek az árnak az egytizedéért, 60 ezer euróért lehetett venni.

Ritka az olyan, költségvetési csalás – és indirekt módon korrupció – gyanúját felvető ügy, amiben olyan világosan ismerhetők a tények, mint Orbán maszkgyártó csodagépének ügyében, és amiben a hatóságok ennek ellenére, ilyen nyíltan tagadnák meg a közbelépést - írja a 444.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ vette meg Kínából a gépsort a TMT Technics nevű közvetítő magáncég segítségével. Ez a TMT Technics, amelynek egyik tulajdonosa Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke, a járvány legnagyobb kormányközeli nyertesei közé tartozik, a lélegeztetőgép-beszerzési akcióban ők hozták be a legtöbbet, 1200 darabot. Ami elképesztő profitot hozhatott nekik.

A nyomozók természetesen dolgoztak, de a főnökeik leállíthatták őket, mert elképesztő indoklással végül lezárták az ügyet. Szerintük ez egyrészt nem költségvetési pénz volt, másrészt az Állami Egészségügyi Ellátó csak az operatív törzs utasítására cselekedett...

Forrás: 444.hu